Az óceánok mélye elképesztő mennyiségben rejt a napelemek, szélturbinák és elektromos autók gyártásához szükséges ásványokat, ezért a világ egy része már holnap elindítaná a mélytengeri bányászatot, a másik része viszont a környezetvédelmi aggályok miatt betiltaná.

A koronavírus-járvány, az energiaválság és az orosz-ukrán háború hatására a globális energiahordozó- és technológia-ellátásiláncokban jelentkezett zavarok ráirányították a figyelmet az importfüggőségben rejlő ellátásbiztonsági kockázatokra. A probléma kezelésének fontosságát még jobban aláhúzza, hogy a tiszta technológiák gyártásában és az ehhez szükséges nyersanyagok előállításában az elmúlt években globális vezető szerepet elérő Kína a válságból való kilábalás részeként érezhetően fokozta erőfeszítéseit iparcikkei gyártásának és exportjának fokozásáért (lásd elektromos autók, akkumulátorok és szélturbinák).

Mindez új globális iparfejlesztési versenyt hívott életre, melybe az Egyesült Államok elsősorban inflációcsökkentési törvényével, az Európai Unió pedig a zöldmegállapodáshoz kapcsolódó ipari tervvel, illetve a nettó nulla ipari törvénnyel és a kritikus nyersanyagokról szóló törvénnyel szállt be.

Kapcsolódó bejegyzések

Napelem és hidrogén hozhatja el a háztartások energiafüggetlenségét

Világszerte egyre nagyobb figyelem irányul az egyebek mellett napelemeket, valamint zöldhidrogén-termelő, -tároló és -felhasználó eszközöket is magukba foglaló hibrid háztartási energiarendszerek fejlesztésére, melyekkel akár a teljes energiafüggetlenség is elérhető.

Utóbbiak, vagyis a napelemek, a szélturbinák, az akkumulátorok és egyéb zöldtechnológiák gyártásához szükséges alapanyagok ellátásának legalább részben saját forrásból történő biztosítása különösen lényeges kérdésnek tűnik az energiabiztonsági és az iparfejlesztési célok szempontjából.

Például az elektromos autók gyártásához jóval nagyobb tömegben (átlagosan 207 kg/autó) van szükség kritikus ásványokra, mint a hagyományos modellekéhez (34 kg/jármű). Az energiaátmenethez nélkülözhetetlen nyersanyagok piacának nagysága az elmúlt 5 évben megduplázódott a kereslet és (ettől nem függetlenül) az árak emelkedésének a hatására, miközben a kobalt, a lítium, a platinum vagy a ritkaföldfémek kitermelése földrajzilag jóval koncentráltabb, mint az olajé és a földgázé, vagyis a globális ellátás döntő többségét néhány ország biztosítja.

Termelni vagy tiltani?

A kulcsfontosságú nyersanyagok számos piacát fenyegető kínálati szűkület ösztönzi az új, kisebb nyersanyagigényű technológiák és az alternatív anyagok fejlesztésére irányuló innovációt, az újrahasznosítást és az olyan új bányászati módszerek tökéletesítését, mint például a lítium termálvízből való kitermelése vagy a mélytengeri bányászat.

Miután a kereslet meredeken emelkedik, mindegyik szóba jöhető módszer, így a mélytengeri bányászat iránt is jókora érdeklődés tapasztalható. Az ebben rejlő hatalmas potenciál kiaknázása azonban minden más opciónál problémásabbnak tűnik mindenekelőtt a lehetséges környezeti hatásokkal és a szabályozási keretekkel kapcsolatos bizonytalanságok, illetve a jelentős lelőhelyekért induló geopolitikai versengés miatt.

A kapcsolódó nehézségek miatt a világ országainak hozzáállása a mélytengeri bányászathoz nem egységes. Sok ország nagyrészt környezetvédelmi szempontok miatt elutasítja, és moratóriumot sürget arra az időszakra, amíg a tudományos hiányosságokat nem pótolják, mások viszont kitartanak ez irányú terveik mellett.

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament élen jár a mélytengeri bányászat nemzetközi moratóriumára vonatkozó felhívások terén (támaszkodva az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének jelentésére is). Ugyanakkor a tagállamok álláspontja sem egységes a kérdésben, és még az egyébként moratóriumpárti Franciaországban és Németországban is rendelkeznek kormányzati intézetek az ISA kutatási engedélyeivel, aminek célja, hogy többet megtudjanak az erőforrásokról. (Az EU egyébként 2023 novemberében jutott ideiglenes megállapodásra a kritikus – valamint a stratégiai – fontosságú nyersanyagokról szóló uniós jogszabály kapcsán, de a tervezet a fentieknek megfelelően nem foglalkozik a mélytengeri bányászat lehetőségével.)

A moratóriumot sok nyugati ország mellett India és Chile is támogatja. A tudósok sürgetését meghalló Egyesült Királyság csak a közelmúltban állt át erre az oldalra. Erre például Norvégia egyelőre nem hajlandó, és úgy tűnik, az Egyesült Államok sem kíván róla lemondani a környezet védelmét biztosító nemzetközi szabályozás mellett.

Mások a két véglet közötti árnyaltabb álláspontot képviselnek az ügyben. Például a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) modelljei szerint átmenetileg, a következő néhány évtizedben valóban szükség lehet a tengerfenéki bányászatra a klímavédelmi célok eléréséhez, azonban a tekintélyes szervezet szerint ez a tevékenység nem feltétlenül marad velünk hosszú távon, és az újrahasznosított fémek kínálatának várható növekedésével kivezethetővé válik majd.

Kapcsolódó bejegyzések

Rá kell kapcsolnia az EU-nak, ha nem akar Amerikától és Kínától függeni

Az irány látszólag megfelelő, de még többre van szükség Európától, ha nem akar kiszállni a világ gazdasági nagyhatalmainak versengéséből.

Kína itt is dominálna

A jelek szerint a több kritikus ásvány piacát domináló Kína sem kíván kiszállni a mélytengeri lelőhelyek kiaknázásáért folyó versenyből. Miközben a mélytengeri bányászatról és ennek lehetséges szabályairól továbbra is nemzetközi tárgyalások folynak, Kína a szakértők szerint igyekszik mindent megtenni azért, hogy megtartsa hegemóniáját a világ kritikus ásványianyag-ellátási láncaiban. Ugyan úgy tűnik, hogy az ország nem siet a bányászat megkezdésével, a kutatások és a befektetések célzott felpörgetésével, valamint a tárgyalások alakításával igyekszik sikerre pozícionálni magát a születőben lévő iparágban.

Az „agresszívnek és arcátlannak” minősített lépéseket többek között Franciaország, Németország és az Egyesült Államok sem nézi jó szemmel. Ezzel együtt Kína fellépése értelemszerűen nem ellenkezik a ma még nem is létező nemzetközi mélytengeri bányászati szabályzattal, amelynek keretében a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (International Seabed Authority, ISA) 167 tagországa és az EU számos szabályozási, környezetvédelmi és pénzügyi rendelkezés formájában próbálják szabványosítani a tevékenységet. Ráadásul, miután az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezménye nyomán létrehozott testület kifutott az erre szabott határidőből, az országok már hivatalos szabálykönyv nélkül is benyújthatnak bányászati engedély iránti kérelmeket. Az ISA által az iparszerűen várhatóan 2025-ben induló mélytengeri bányászatra kiadott 31 kutatási engedélyből a legtöbb, 5 licenc Kínáé.

Felmérhetetlen hatások

A mélytengeri bányászattal kapcsolatos dilemma leegyszerűsítve arról szól, hogy miközben kritikus ásványok (például mangán, nikkel, réz és kobalt) hatalmas tömegben találhatók a tenger fenekén, és kitermelésük elősegítheti a klímaváltozás megfékezését, a biológusok, környezetvédők, egyre több ország, de pénzügyi befektetők, autógyártók, technológiai óriások, sőt bányavállalatok is attól tartanak, hogy a kitermelés csillagászati összegű és visszafordíthatatlan károkat okozna a mélytengeri életben és környezetben, miközben az óceánok már jelenleg is a klíma- és környezeti válság számos negatív hatásától szenvednek.

A tervezett mélytengeri bányászati zónában óvatos becslések szerint 6000–8000 ma még ismeretlen faj élhet, vagyis az itteni fajok mintegy 90%-át a tudomány még nem azonosította. Az aggályok szerint a mélytengeri bányászat tömeges beindulásával ezek zöme azelőtt kipusztulhat, hogy egyáltalán felfedezhettük volna őket. És nemcsak a kisebb mélytengeri élőlényeket zavarhatja meg végzetesen a tengerfenéki kitermelés, hanem akár a Föld legnagyobb állatát, a kék bálnát is veszélyeztetheti.

A tudósok nemcsak az itteni fajokról, hanem az itteni egyedülálló ökoszisztémák működéséről és ezek ásványokkal való kapcsolatairól is nagyon keveset tudnak, miután az emberiség az elmúlt sok évtizedben többet fektetett be a világűr megismerésébe, mint az óceán mélyének felfedezésébe. A vélemények szerint jelenleg olyan keveset tudunk a mélytengeri bányászat várható hatásairól, hogy ennek a tevékenységnek egyelőre lényegében nincs társadalmi legitimitása. A mélytengeri bányászatot szorgalmazó vállalatok és országok érvelése szerint ugyanakkor az óceánokra nézve a legnagyobb fenyegetést a klímaváltozás jelenti.

A mélytengeri bányászatra vonatkozó esetleges moratóriumról szóló tárgyalások 2024-ben folytatódhatnak, és a környezetvédők félelmei szerint még akár évekig eltarthatnak, miután az idei megbeszéléseken Kína blokkolta a tiltást. A komoly terveket dédelgető államok és vállalatok azonban várhatóan addig sem fognak tétlenkedni, és igyekeznek minél jobban felkészülni a tengerfenéki kitermelés elindulására, például speciális kitermelő berendezések fejlesztésével is. (Mindemellett az országok között például azzal kapcsolatban is radikális nézeteltérések vannak, hogy mekkora kulccsal legyen adóztatva a bányásztársaságok nyeresége.)

A bolygónk vizeit és az azokban található ökoszisztémákat fenyegető veszélyekkel, valamint azzal, hogy mit tehetünk tengereink védelmében a nemrég véget ért Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó is foglalkozott.

Kiemelt kép: canva