Baby boom a fővárosi állatkertben
Baby boom a fővárosi állatkertben

Október 10-én újabb orángután bébi született a Fővárosi Állat- és Növénykert főemlőseinél – adta hírül a Fővárosi Állat- és Növénykert. A jövevény két hónapon belül a második újszülött a fokozatosan védett orángutánok budapesti családjában.

https://www.facebook.com/allatkert/posts/10157358178665896

Alig tíz héttel azután, hogy a Lia nevű nőstény augusztus 5-én életet adott Móricnak, az azóta már közönségkedvenccé vált orangután kisfiúnak, egy másik nőstény, Jula is sikeresen életett adott egy bébinek.

A gondozók azt gyanítják, hogy a pár napos apróság is kisfiú. Nevet várhatóan most is a közönség segítségével, internetes szavazás útján keresünk majd neki.

– fogalmaz az állatkert.

A két orangután anyuka, a 18 éves Jula és a 19 éves Lia apai féltestvérek. Együtt érkeztek Budapestre 2013 márciusában a Müncheni Állatkertből. És mindketten voltak már anyukák korábban is, méghozzá 2014-ben – emlékeztet az állatkert. Az akkori ellések időpontja még közelebb volt egymáshoz: Jula november 24-én hozta világra AnnaHannát, Lia pedig mindössze 24 nappal később, december 18-án Lone-t. Így mindkét anyukának van egy-egy nagyobbacska, 6 éves lánya is a közelmúltban született kölyke mellett. S mivel mindegyik gyereknek Chuij, a 24 éves, Hamburgból érkezett hím az apja, ezért az ugyanazon anyától született kicsik édestestvérek, az egyazon évben született gyerekek pedig apai féltestvérek.

(Fővárosi Állat- és Növénykert)

search icon