Bejelentették: a Facebook ma már 100 százalékban ingyenáramról működik
Bejelentették: a Facebook ma már 100 százalékban ingyenáramról működik

A Facebook egy újabb fenntarthatósági jelentésében közölte, hogy elérte egyik grandiózus célját: a vállalat ma már 100 százalékban zöld áramról üzemel, minden szükségletét így fedezi. Azonban a környezettudatossággal kapcsolatos lépéseknek még koránt sincs vége.

A Facebook 2011-ben építette meg első adatközpontját az amerikai Oregonban. A cég állítása szerint a vezetőség már akkor elhatározta, hogy amint lehetséges, fenntartható(bb)á teszik működésüket. A környezet védelme ugyanis legalább annyira fontos számukra, mint az egymástól távol élők összekapcsolása.

Az első ígéretek ellenére Mark Zuckerberg birodalma csak 2017-ben jutott el odáig, hogy valódi megújuló energiával működjön. Addigra viszont már jelentősen csökkentették az üvegházhatású gázok kibocsátását. A következő időszakban még jobban felpörögtek az események: a cég viszonylag rövid idő alatt 50 százalékkal növelte zöldenergia-felhasználását, emellett óriási napelemfarmot is épített.

A munka napjainkban, 2021 áprilisában ért révbe: a Facebook ugyanis közölte, most már 100 százalékban megújuló energiából dolgozik.

A cég közleménye szerint a fenntarthatóság felé vezető úton több mint 8 milliárd dollárt invesztáltak különböző környezetkímélő megoldásokba, ami összességében 63 vadonatúj szél-, illetve naperőmű építését is jelentette. Ez az újítás a Facebook szerint nemcsak a cég számára bizonyult előnyösnek, hanem azoknak az állampolgároknak is, akik a beruházásokban munkaerőként vettek részt. A tervek megvalósítása ugyanis 10 ezernél is több új munkahelyet eredményezett.

A Facebook számára távlati cél, hogy a következő 10 évben működése egészét (a szállító és az üzleti tevékenységet is beleértve) zöld beruházások felé terelje.

(Forrás: hvg.hu Kép: pexels.com)

search icon