Borzolja a kedélyeket a húsmentes üzemi kantin

Borzolja a kedélyeket a húsmentes üzemi kantin
Borzolja a kedélyeket a húsmentes üzemi kantin

A Volkswagen nemrég bejelentette, wolfsburgi központi üzemi éttermében a nyári szünet végétől csak húsmentes ételeket kínálnak majd, így a dolgozóknak le kell majd mondaniuk az ikonikus currys kolbászról is.

Az autógyár kiemelte, hogy sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. A halételek viszont továbbra is szerepelnek majd az étlapon.

A hír egészen megosztó, többen, köztük a volt német kancellár, Gerhard Schröder is hangot adott nemtetszésének. Az egykori politikus, aki korábban a Volkswagen felügyelőbizottságának is tagja volt úgy nyilatkozott, ha rajta múlna „nem történhetett volna olyan, hogy az egyik vállalati étkezde leveszi a currywurstot az étlapról, és teljesen átáll a húsmentes választékra”.

Közben a hírrel kapcsolatban felmerülhet a greenwashing gyanúja is, ugyanis ahogy az MTI-n megjelent hírből kiderül, valójában a társaság egyetlen wolfsburgi munkatársának sem kell lemondani a húsról, mert a Volkswagen-emblémával díszített toronyház menzája mellett más üzemi konyhák is működnek a bő hat négyzetkilométer területű telephelyen, azokra pedig nem vonatkozik a húsmentesség.

A történet más tekintetben is sántít némileg. Ahogy a telex írja, tavaly, amikor a hannoveri gyárban vezették be a húsmentes menüt, több dolgozó is lobbizott azért, hogy visszakerüljön a kolbász az étlapra, az üzemi tanács pedig melléjük is állt. Akkor a dolgozók úgy érveltek, hogy egy annyi embert kiszolgáló étteremben muszáj húsételeket is az étlapon tartani és kiemelték, hogy a vezetés nem használhatja a járványt arra, hogy lenyomja a progresszív ötleteit a dolgozók torkán.

Közben persze az is elképzelhető, hogy tényleg őszinte szándék vezérli a német autógyártót. A cég gasztronómiai vezetője, Niels Potthast tervei szerint 2025-re a vállalat összes éttermét megszabadítják a nagyüzemekből származó hústól.

A növényi alapú táplálkozás karbonlábnyoma jóval kisebb, mint a húsfogyasztásé, így jóval fenntarthatóbb is. Kérdéses viszont, hogy a kényszer vagy az edukáció eredményez majd tartós változásokat. A Greendex az utóbbiban hisz, ezért is született meg Meatless Monday című sorozatunk, melynek keretében hétről-hétre új zöldséget vagy gyümölcsöt mutatunk be, melyek a kiegyensúlyozott, növényi alapú étrend részét képezhetik.

search icon