Döbbenetes: a megvásárolt termékek harmada a kukában végzi
Döbbenetes: a megvásárolt termékek harmada a kukában végzi

Éves szinten 560 kilogramm szemetet hagyunk magunk mögött fejenként, aminek csökkentése nem kis feladat. Az elmúlt években azonban már nemcsak a cégek tűzik zászlajukra az újrahasznosítást, hanem az utca embere is jobban meggondolja, hova helyezi a háztartásából kikerülő hulladékot – mondja Simon Anita, az ALTEO hulladékgazdálkodási üzletágának, az Ecofirstnek az ügyvezetője, aki a G7-podcast friss adásában hangsúlyozta: a szelektív hulladékgyűjtés, a hulladék újrahasznosítása mindenképp mérföldkő a körforgásos gazdaság felé vezető úton.

Ez a mostanában sokat emlegetett gazdasági modell röviden a hulladék csökkentésének és hatékonyabb felhasználásának egyik eszközét jelenti, ahol a ma termékei visszakerülnek a gyártásba, és a jövő alapanyagaivá válnak.

Egy kutatás szerint három fő mozgatórugója van a körforgásos gazdaságnak: az átalakuló fogyasztói igények, a szűkülő erőforrások és a technológiai áttörések. Az utóbbi alatt egyebek mellett a fenntartható termékdizájnt értjük, amikor már a termék megtervezésekor csökkentik a környezeti lábnyomot. Ennek egyik módja a moduláris felépítés, a könnyen cserélhető, javítható alkatrészek és a fenntartható, időtálló alapanyagok használata – mutatott rá Simon Anita.

Statisztikák szerint jelenleg a megvásárolt termékek egyharmada hulladék, ami döbbenetes szám. Évente mintegy 1,3 milliárd tonna élelmiszer végzi a kukákban, és főleg a háztartásokban növekszik rohamtempóban a kidobott élelmiszer mennyisége.

A G7-podcast az alábbi linken hallgatható meg.

(Forrás: elobolygonk.hu Kép: pexels.com)

search icon