Egyre nagyobb veszélyt jelent a klímaváltozás a madarakra
Egyre nagyobb veszélyt jelent a klímaváltozás a madarakra

Tavaly az Egyesült Államok dél-nyugati részében vándorló madarak tízezrei pusztultak el. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az állatok egyszerűen éhen haltak.

Az Egyesült Államok Geológiai Intézetének (USGS) jelentése alapján a súlyos nyári aszály és a szeptemberben hirtelen fagypont környékére zuhanó hőmérséklet lehetett az oka a tömeges pusztulásnak, és semmiképp sem mérgezés vagy betegség húzódott a háttérben.

Miközben elvesztettünk három milliárd madarat az Egyesült Államokban 1970 óta, végignéztük azt is, hogy a rovarok száma kétségbeejtő mértékben csökkent, így az ilyen tömeges elhullások pusztítóak lehetnek a madarak még meglévő populációira.

-Martha Desmond, az Új-Mexikói Állami Egyetem professzora

A tetemek többségén éhezés jeleit fedezték fel a szakemberek, amelyben az aszály miatti élelemhiány mellett az is közrejátszhatott, hogy a vándorló madaraknak a nagy kiterjedésű erdő- és bozóttüzek miatt előbb kellett elhagyniuk a szállásterületeiket, és ekkorra még nem tudtak elegendő tartalékot felhalmozni szervezetükben.

Egyesek szerint azt is figyelembe kell venni, hogy a tűzesetek miatt az állatoknak jóval hosszabb utat kellett megtenniük azért, hogy ezeket a területeket kikerüljék.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(earth.com)

search icon