Elhunyt a klímaváltozás egyik legnagyobb hatású kutatója
Elhunyt a klímaváltozás egyik legnagyobb hatású kutatója

91 éves korában elhunyt Claude Lorius, a vezető gleccserkutató, akinek expedíciói segítettek bebizonyítani, hogy az ember felelős a globális felmelegedésért. Élete során 22 expedíciót vezetett Grönlandra és az Antarktiszra, amelyek rendkívül fontos kutatási eredményeket hoztak.

Egy 1965-ös antarktiszi útja során bizonyította be, hogy az emberiség szerepet játszik a Föld felszínének felmelegedésében. Elmondása szerint ekkor szánta rá magát arra, hogy életét a klímaváltozás emberi tényezői felderítésének szentelje.

Nem a tudományt választottam, hanem a kalandot

– mondta Claude Lorius egy interjúban.

Minél több antarktiszi expedíción vett részt, annál jobban lenyűgözték a kontinens rejtélyei. Az egyik ilyen kutatóútján fedezte fel, hogy a jégrétegekben buborékok vannak, amelyek szén-dioxid tartalma fontos információkat árul el a Föld korábbi légköri viszonyairól.

A kutatásait 1987-ben publikálta, innen tudhatjuk, hogy a légkör szén-dioxid szintje hosszú időszakokon keresztül csak kismértékben változott, de az ipari forradalom után a gáz koncentrációja ugrásszerűen megnőtt.

A tanulmány megjelenése után a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) úgy nyilatkozott, nem maradt kétség afelől, hogy a globális felmelegedés az ember okozta szennyezésnek tudható be.

Az ekkor már elismert tudós 1988-ban az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének első szakértője volt. 2002-ben kollégájával, Jean Jouzel-lel együtt a CNRS aranyérmével tüntették ki. Ezen felül Lorius volt az első francia, aki megkapta a rangos Kék Bolygó-díjat, amellyel kiváló kutatói munkáját, és felfedezéseit jutalmazták.

(Forrás: bbc.com)

search icon