Ételmaradékból készít trágyát a mesterséges emésztőrendszer
Ételmaradékból készít trágyát a mesterséges emésztőrendszer

Egy New Yorkban épülő lakópark részeként egy olyan különleges szerkezetet is bevetnek, mely a lakók élelmiszer-hulladékából, különféle mikrobák segítségével, szerves trágyát állít elő.

A Qubit számolt be a Peninsula építkezési projektről, melynek keretben 740 megfizethető lakást építenek fel, továbbá egy közel 5000 négyzetméteren elterülő ipari terület is megvalósul, ahol több élelmiszeripari vállalat kap majd helyet. Itt helyezik el az emésztőt is, ahova az ipari egységekből és a lakóépületekből szállítják majd minden nap az ételmaradékot.

Az emésztőt a Harp Renewables nevű cég tervezte. A szerkezet képes naponta akár 500 kg ételhulladékot is feldolgozni, melyből nagyjából 100 kg trágyát tud készíteni. Az emésztő ára viszonylag magas, de úgy becsülik, hogy 3-5 év alatt megtérülhet a beruházás.

A megoldás nem csak azért fontos, mert képes csökkenteni az szemétszállítással járó kellemetlenségeket, de a mezőgazdaságban elterjedt műtrágya használatát is csökkentheti, ráadásul természetes módon. Persze a képződő mennyiség egyelőre kevés ahhoz, hogy azt a mezőgazdaságban tudják hasznosítani. Ahogy a cikkben írják, a trágyát egyelőre adományként adják majd tovább, elsősorban bronx-i közösségi kerteknek, de lehet, hogy később kereskedni is fognak vele. (Qubit)

search icon