Fenntartható újítások az IKEA-ban
Fenntartható újítások az IKEA-ban

A svéd áruházlánc több olyan újítást is tervez bevezetni, melyek bútoraik élettartamát növelnék, összhangban a körkörös gazdaság elveivel.

A cég 2020-ban megjelent fenntarthatósági jelentése szerint az általuk felhasznált faanyag 98%-a származik fenntartható erdőgazdaságból, illetve újrahasznosított forrásból, 2030-ra pedig szeretnék elérni, hogy a felhasznált faanyag egyharmadát újrahasznosítás útján szerezzék be.

Hiába azonban az egyre fenntarthatóbb alapanyagok; ha a bútorok elromlanak, akkor nem lehet megjavítani őket, az áruház nem forgalmaz ehhez szükséges alkatrészeket. A cég most ezt a hiányosságot tervezi pótolni, már idén üzembe állhat ugyanis az az online platform, ahol a különböző bútorokhoz megvásárolhatjuk majd az alkatrészeket, így hosszabb élettartamot biztosítva számukra, és elkerülve a gyakori bútorvásárlást.

A lépést azután hozta meg a cég, hogy egy másik fenntartható vállalása sikeresnek bizonyult. A cég nemrég sikeresen tesztelte azt a rendszert, amelyben használt bútorokat vesznek vissza és árusítják újra. A szolgáltatás remélhetőleg hazánkban is elérhetővé válik hamarosan.

A cég egyébként 2030-ra tervezi a klímasemlegesség elérését, közben pedig számos más a környezetvédelem szempontjából fontos intézkedést hoznak.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(smartgreenpost)

search icon