Fenyőfakisokos: milyen fajtát válasszunk?

Fenyőfakisokos: milyen fajtát válasszunk?
Fenyőfakisokos: milyen fajtát válasszunk?

A feldíszített fenyőfa a karácsonyi ünnep egyik hagyományos szimbóluma, amely szinte egyik lakásból sem hiányozhat az ünnepek alatt. Örömünket azonban könnyen elronthatja egy gyorsan száradó, kellemetlenül szúrós vagy a tűleveleit nagy mennyiségben hullató fa.

Korábbi cikkünkben már utánajártunk annak, hogy frissen vágott vagy földlabdás fát, netán műfenyőt érdemes-e inkább választanunk, amennyiben a fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk. Most pedig azt nézzük meg, hogy ha valódi fára vágyunk, melyik megoldás lehet számunkra a legmegfelelőbb.

Vágott vs. földlabdás fenyőfák

Egy kivágott fa esetében fontos szempont az ára, a tartóssága, az illata, a formája, illetve természetesen az sem mellékes, hogy mennyire szúrnak a tűlevelei, és a fa milyen gyorsan szabadul meg tőlük, hiszen ki akarna naponta többször porszívózni az ünnepek alatt? Döntő lehet a mérete is, ugyanis a földlabdás fák általában csak maximum 1,5 méteresek.

A földlabdás változatnál leginkább arra kell figyelnünk, hogy a majdani kiültetés sikeres legyen. Ehhez tudnunk kell, hogy milyen adottságai vannak a kiválasztott területnek. Vannak ugyanis erősebben fény- vagy vízigényes fajták, illetve igénytelenebbek is.

Népszerű karácsonyfafajták

Nordmann-fenyő

Vagy más néven kaukázusi jegenyefenyő. Igen tartós, formája dús, igazi „karácsonyfa”, színe mélyzöld. 3–4 centiméteres, fényes levelei nem szúrnak és alig hullanak. Illata nem túl intenzív, nincs tipikus fenyőfaillata. Ára a lassú növekedésnek köszönhetően viszonylag magas (idén 9–10 ezer forint métere).

A Nordmann-fenyő népszerű karácsonyfa
Fotó: Canva

Földlabdás változata szereti a sok napfényt, ám a hőséget nehezen bírja. A fiatal fenyő vízigényesebb, később csak heti egyszeri öntözést igényel. A meszes földön kívül bármilyen talajon jól érzi magát. Kifejlett magassága 30–35 méter.

Lucfenyő

Illata erőteljes, gyantás, igazi karácsonyillat. Sajnos a tűlevelei igen szúrósak, ami díszítés közben nem éppen előny, ráadásul a meleg szobában gyorsan hullani is kezdenek. Ára viszont kedvező, 3–4 ezer forintba kerül métere.  

Lucfenyő kiültetés előtt
Fotó: Canva

Földlabdás változata kifejezetten alkalmas arra, hogy akár évekig „használjuk” ugyanazt a fát, és csak később, évek múlva kerüljön szabadföldbe, ugyanis a növény az első 5–8 évében kifejezetten lassan növekszik. Kiültetésekor sem lehet különösebb gondunk, hiszen a hazai klímán mindenhol jól érzi magát. Csupán arra érdemes odafigyelni, hogy végső magassága elérheti akár az 50 métert is.

Ezüstfenyő

Ez a fajta Észak-Amerikából, a Sziklás-hegységből származik. Színe nevéhez hűen kissé ezüstös, ami igazán különleges hangulatot kölcsönöz az ünnepnek. Ugyan levelei szúrósak, de a rajtuk lévő viaszrétegnek köszönhetően nem hullanak le túl hamar. Fontos tulajdonsága, hogy huzamosabb ideig nem tűri a meleg szobát. Alakja szabályos kúp, ágai rendezetten helyezkednek el. Az ezüstfenyő métere idén 5–6 ezer forintba kerül.

Az ezüstfenyőnek különleges a színe
Fotó: Canva

Földlabdás változata szinte minden talajban jól érzi magát, gyorsan növekszik. Kedveli a napos és a félárnyékos helyeket, jól tűri a szárazságot és a városias körülményeket. Végleges magassága 20–30 méter között várható.

Feketefenyő

Kevésbé népszerű karácsonyfafajta, ugyanis hosszú levelei miatt nehezen díszíthető. Ráadásul sok gyantát termel, és a formája is inkább szabálytalan, sűrű. Színe kifejezetten sötétzöld, ezért is nevezik feketefenyőnek. A meleget jól tűri, és a leveleit sem hullajtja.

A feketefenyő hosszú tűlevelei
Fotó: Canva

Földlabdás változata igazán igénytelen, jól bírja a városi erősebben szennyezett levegőt is, valamint gondozása sem igényel különösebb szakértelmet. Fiatal korában kúpos a formája, ám később izgalmasan szerteágazó lesz a lombozata. Magassága a 20–30 métert is elérheti.

Erdei fenyő

Viszonylag ritkán jut eszünkbe ez a fajta, ha karácsonyfára gondolunk, pedig gyönyörű formájú, széles, terebélyes, sűrű fa. Színe mélyzöld, levelei hosszúak és nem szúrnak, valamint nem is hullanak.

Az erdei fenyő levelei hosszúak, nem szúrnak és nem is hullanak.
Fotó: Canva

Földlabdás változata napfényigényes, jól tűri a szárazságot, megél a savanyú és a meszes talajon is. Jól viseli a hideget és a hőséget is, magassága 30–40 méter között várható.

Douglas-fenyő

A Csendes-óceán északi részének partvidékén őshonos, nevét David Douglas skót botanikus után kapta. Rövid és puha tűlevelei miatt könnyen díszíthető, azonban ágai könnyen hajlanak, így nehezebb díszt nem célszerű ráakasztani. Tűlevelei szárazon sem hullanak, megdörzsölve pedig narancsos illatúak.

Douglas-fenyő
Fotó: Canva

Földlabdás változata szereti a laza szerkezetű, tápanyagdúst talajt, de a szegényesebb talajhoz is képes alkalmazkodni. Napfényes vagy félárnyékos, széltől védett helyre célszerű ültetni, fiatalabb korában és száraz időjárás esetén öntözést igényel. Bár őshazájában akár 100 méter magasra is megnőhet, hazánkban 20–40 méternél nem lesz magasabb.

Mindennapi szokásaink megváltoztatása a fenntarthatóság irányába kiemelten fontos, ha gyermekeinkre egy élhető bolygót szeretnénk hagyni. Az idén immáron másodjára megrendezett Planet Budapest Expo és Élményprogram gyakorlati, kézzelfogható megoldásokat kínált a fenntarthatóság iránt érdeklődő, vagy azzal csak épp ismerkedő közönség számára. A témában számos írásunk született, nézz körül oldalunkon és olvasd el a számodra érdekes cikkeinket!

Kiemelt kép: Canva 

search icon