Fogyasztásai szokásaink átformálása lehet a klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcsa
Fogyasztásai szokásaink átformálása lehet a klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcsa

A hazai fogyasztási szokások megváltozásával akár a mátrai erőmű jelenlegi éves kibocsátásánál többet is meg tudnánk spórolni 2030-ra az üvegházhatású gázok tekintetében. Erről szól Green Policy Center legújabb tanulmánya.

A Green Policy Center egy modellezéssel alátámasztott kutatást készített annak megállapítására, hogy mekkora szereppel bírhat a fogyasztási szokások változása az éghajlatváltozás elleni küzdelemben Magyarországon.

A tanulmány bemutatóján több, a szemléletformálás terén nagy tapasztalattal bíró hazai szakértő is megszólalt

Ennek keretében vizsgálták azt is, hogy milyen további mozgástere van a lakosságnak, a civil szervezeteknek és az egyházaknak, illetve a vállalati, önkormányzati szektoroknak – vagy akár a központi kormányzatnak – arra, hogy még nagyobb csökkentést érjenek el az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásában – elsősorban a fogyasztási szokások megváltoztatása révén.

A tanulmány lényegét az alábbi öt pontban foglalta össze a Green Policy Center közleménye:

A szemléletformálási tevékenységek legfontosabb célja, hogy felhívják a figyelmet a szükségtelen fogyasztás elkerülésére

Bár ez az aspektus a jelenlegi fogyasztói társadalom előnyeit élvező piaci szereplőknek nem érdeke, sőt, akár az állam is ellenérdekelt lehet a csökkenő adóbevételek miatt, enélkül nem érhető el valódi fordulat a klímaváltozás elleni küzdelemben, illetve az anyaghasználat csökkentésében.

Ambiciózusabb és biztosabban elérhető klímacélok

A felülvizsgált magyar Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) tervezetéhez képest egy, az egyébként betervezett technológiai fejlesztések mellett érdemi szemléletformálással megerősített forgatókönyvvel jóval közelebb jutunk a 2050-es klímasemlegességi célhoz, amely 2030-ra és 2040-re is nagyobb ambíciószintet tenne lehetővé.

Aktív, sokszereplős szemléletformálással támogatott állami intézkedésekkel együtt biztosabban érhetők el klímavédelmi célok. Ez fordítva is igaz: a szemléletformálás elhanyagolásával nagy valószínűséggel nem érhető el a magyar 2050-es klímasemlegességi cél.

Modellezésünk szerint az ÜHG kibocsátások 1990-hez képest 2030-ra nettó 62,7%-kal, 2040-re 77,6%-kal, 2050-re pedig 86%-kal csökkennek a szemléletformálással megerősített forgatókönyvben. A felülvizsgált NEKT tervezetének bruttó számítási logikáját követve, e forgatókönyv alapján a 2030-as kibocsátás-csökkentési célszám 50% helyett 55% is lehetne az 1990-es szinthez képest.

A klímatudatos életmód sokakat motivál

A lakosság részéről Magyarországon – az ELTE kutatása alapján – széleskörű hajlandóság mutatkozik a fenntarthatóbb életvitel felé történő elmozdulásra. Ha el lehetne érni, hogy a hajlandóságból tettek következzenek, az hatással lenne a vállalatok, önkormányzatok gyakorlataira is, miként azok is képesek visszahatni a lakosság viselkedésére. A folyamatnak a civil szervezetek és az egyházak (ahogy ez a Green Policy Center Klímabajnokok című műsorának beszélgetéseiből is kiderül) is fontos szereplői lehetnek. Az állam számára is pozitív a klímavédelmi szemléletformálási tevékenység, akár ő maga végzi vagy finanszírozza azt nem-kormányzati szereplők részére kiírt programokon keresztül.

Az eddigi kisléptékű hazai tapasztatok jelentős hatást mutattak ki

Átlagosan 5-15%, energiamegtakarítás érhető el a lakosságnál és az irodákban pusztán a viselkedési formák, szokások, gyakorlatok megváltoztatásával. Egyes esetekben ennek többszörösére is van példa. Ezeket az értékeket több, hazánkban zajlott, méréssel alátámasztott szemléletformálási projekt eredményeinek áttekintése alapján állapítottuk meg. Ezek az eredmények az infrastrukturális beruházásokhoz képest nagyon alacsony költséggel érhetőek el, viszont kellően komplex módszertanú programokra van hozzájuk szükség.

A szemléletformálással elérhető ÜHG kibocsátás-csökkentési potenciál ma még nagyrészt kihasználatlan. Amint a Green Policy Center által készített, Magyarország Második Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentése bemutatta, a hazai klímapolitikában a nem szorosan technológiai „zöldítéshez” kötődő, inkább az egyénekhez kapcsolódó „puha” dimenziók egyelőre kisebb figyelmet kapnak.

A szemléletformálás akkor igazán eredményes, ha az infrastrukturális fejlesztések támogatják a fenntarthatóbb opciók elérhetőségét

A szemléletformálási tevékenység eredményességét és potenciálját nagyban növelné a megfelelő alternatíva és infrastruktúra elérhetősége (pl. több kerékpárút, elfogadható árazású fenntartható termékek stb.)

Borítókép: canva.com


A fenntarthatósággal és azzal, hogy mi mit tehetünk bolygónk védelméért, kiemelten foglalkozott a nemrég véget ért Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó is.

search icon