Földimogyoróból is választhatunk hazait
Földimogyoróból is választhatunk hazait

Bár már a múlt század közepén is próbálkoztak a magyar mezőgazdasági szakemberek hazai földeken földimogyoró termesztésével, a valódi sikerek az elmúlt évekig várattak magukra.

2013-ban Balla Zoltán agrármérnök kutató Nagy Jánossal, a Debreceni Egyetem professzorával együttműködve kisparcellás kísérletekbe kezdett annak érdekében, hogy megvizsgálják a földimogyoró magyarországi termesz­tésének lehetőségeit. A több éves termesztéstechnológiai vizsgálatnak meg is lett az erdeménye: újra több helyen termesztik a földimogyorót hazánkban többek között Zákányszéken, Mórahalmon és a Nyírségben. Az üzemi termesztés során az is bebizonyosodott, hogy a laza szerkezetű, humuszos homoktalajokon biztonsággal és eredményesen termeszthető a növény. Sőt a Nébih és uniós Közösségi Növényfajta Hivatal (CPVO) által végzett hazai és a nemzetközi vizsgálatok alapján már idén vethető lesz államilag elismert magyar nemesítésű földimogyoró-fajta is.

Ez azért is jó hír, mert azon kívül, hogy földimogyoró a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók számára megélhetési alternatívává válhat, még több egészséges táplálkozásra törekvő magyar fogyasztónak hozhatja meg a kedvét a hazai termés. A botanikailag a hüvelyes növények közé tartozó növény rengeteg egyedi bioaktív komponenset és antioxidánsokat tartalmaz, amiért magát a mogyorót és a belőle készített mogyoróvajat is érdemes bevezetni az étrendünkbe. Televan jóddal, fehérjével illetve B12-vitaminnal, így a növényi alapú táplálkozást választók számára is remek alternatíva.

(magyarmezogazdasag.hu)

search icon