Folytatódik az élelmiszerpazarlás elleni „Maradék nélkül” program
Folytatódik az élelmiszerpazarlás elleni „Maradék nélkül” program

Folytatódik a Maradék nélkül, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás elleni programja.

A Hivatal szakemberei február 25-én, online zárókonferencián összegezték a Maradék nélkül program legfontosabb eredményeit, amelyet az Európai Unió LIFE pályázatának pénzügyi hozzájárulásával 2016-ban indítottak.

Bognár Lajos országos főállatorvos a konferenciát megnyitó beszédében bejelentette, hogy bár az EU-s társfinanszírozási időszak véget ért, az Agrárminisztérium és a Nébih továbbra is elkötelezett a 2020 óta Magyarország nemzeti élelmiszerhulladék-megelőzési programjának is számító Maradék nélkül folytatása mellett.

Angelo Salsi, az Európai Bizottság LIFE programjának vezetője köszöntő beszédében mindehhez hozzátette, hogy a Maradék nélkül projekt példaértékű kezdeményezés lehet más országok nemzeti programjai számára a maga komplexitásával, innovativitásával és eredményességével.

Kasza Gyula, a program vezetője az elmúlt négy évben a projekt megvalósulását ismertetve szuper eredményekről számolt be:

  • A komplex oktatási program csaknem 300 000 gyerekhez jutott el a nyomtatott és az online letölthető oktatási csomagok révén.
  • Bemutató foglalkozásokat, órákat 58 iskolában tartottak.
  • Ezeken 1800 gyerek és 110 pedagógus vett részt
  • A program vetélkedőibe, játékaiba pedig 2300 gyerek kapcsolódott be.

A Maradék nélkül program kutatási eredményei a lakossági élelmiszer-hulladékról azt mutatja, hogy Magyarországon 2016 és 2019 között négy százalékkal csökkent az egy főre eső éves élelmiszerhulladék mennyiség, amely jelenleg hozzávetőlegesen 65 kilogramm.

(MTI)

search icon