Geomérnöki megoldással mentené a bolygót az USA

Geomérnöki megoldással mentené a bolygót az USA
Geomérnöki megoldással mentené a bolygót az USA

A napsugárzás erejét csökkentő mesterséges felhőket kutatna az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS). A céljuk az, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának csökkentése mellett alternatív eszközöket találjanak a felmelegedés megállítására.

A NAS friss jelentése szerint a klímaváltozás megállítására kevés lehet a szén-dioxid kibocsátás mérséklése, főleg abban az ütemben, ahogy az jelenleg folyik. Javaslatuk szerint olyan alternatív lehetőségek kutatásába kell fogni sürgősen, melyek a kibocsátáscsökkentést kiegészítve csökkenthetik a negatív hatásokat.

Ehhez úgynevezett geomérnöki eszközöket kutatnának, illetve a későbbiekben akár használnának is. Hasonló elképzelésekről korábban mi is írtunk, és ott is jeleztük, hogy az ilyen beavatkozások komoly veszélyeket hordoznak magukban, hiszen pontos hatásukat nem lehet biztosan megállapítani előre.

A most javasolt megoldások elsősorban a napsugárzás tompítására irányulnak, a légkörbe eresztett fényvisszaverő részecskék (aeroszolok) által. Az ilyen megoldások egyébként nem teljesen elrugaszkodottak, hiszen például a vulkánkitörésekkor is hasonló folyamatok játszódnak le.

A jelentéssel kapcsolatban Marcia McNutt az akadémia elnöke elmondta, hogy a klímaválság fokozódása miatt nagyon fontosak a geomérnöki kutatások, de a tudományos világnak egyben az is fontos feladata, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy szükség van az ilyen módszerek használatára.

A kutatási projektben egyébként 100-200 millió dollárt költenének a következő 5 évben, miközben pont a fentiek miatt kiemelt figyelmet fordítanának arra, hogy a nyilvánosságot a lehető legnagyobb mértékben bevonják és a kutatási eredményeket nyilvánosságra hozzák.

A Guardian cikkében megemlíti, hogy sokan ellenzik ezeket a technológiákat, mert amellett, hogy hatásukról biztos előrejelzések nincsenek, a klímaváltozást okozó problémákat sem orvosolják, csupán tüneti kezelésre lehetnek alkalmasak és komoly etikai kérdéseket is felvetnek.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Guardian)

search icon