Gépekkel a klímaváltozás ellen?

Gépekkel a klímaváltozás ellen?
Gépekkel a klímaváltozás ellen?

A Kaliforniai Egyetem kutatói által megjelentetett tanulmány szerint a klímaváltozás kezelésére a legoptimálisabban alkalmazható megoldást, a szén-dioxidot közvetlenül levegőből kivonó rendszerek (direct air capture, DAC) alkalmazása jelenti.

Az index beszámolójából kiderül, hogy a DAC technológia sokban hasonlít a növények fotoszintézise alatt végbemenő folyamatra: a gép beszívja a légköri levegőt, majd kémiai reakciók sorozatával kivonja belőle a szén-dioxidot. Az eljárás azonban jóval gyorsabb, mint a növények esetében.

Az eljárás során a gép hatalmas ventilátorai olyan műanyag felületekre közvetítik a levegőt, amelyeken kálium-hidroxid-oldat folyik át, és amely kizárólag a szén-dioxidot köti meg, mely így később felhasználhatóvá válik.

A fenti videón már látható is az első, 2015-ben átadott kísérleti üzem, mely Kanadában működik és napi egy tonna szén-dioxidot képes megkötni. A tervek szerint 2025-ben már nagyobb volumenű üzemeket indítanának, az elképzelések szerint pedig 2050-ig 2,2-2,3 gigatonna üvegházhatású gázt kötnének meg. 2025 és 2100 között összesen 570-840 gigatonna szándioxidtól szabadítanák meg a légkört, ezzel megállítva a felmelegedést.

Az olvasókat azonban arra buzdítjuk, hogy még ha meg is valósulna ez a sci-fibe illő elképzelés, akkor se hagyjanak fel a környezettudatos életmóddal, mert jó az esélye, hogy nem a technooptimizmus hasonló csővégi megoldásai kínálják majd a megoldást a mindannyiunkat fenyegető veszélyekre, hanem az, ha mi emberek teszünk meg mindent a változásért.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon