Hallgatók terveznek és készítenek bútorokat a Budai Arborétumba

Hallgatók terveznek és készítenek bútorokat a Budai Arborétumba
Hallgatók terveznek és készítenek bútorokat a Budai Arborétumba

Első alkalommal rendezi meg a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium (RBTSZK) csapata a Bútort az Arborba! – Alkotóhét és Arbor Feszt nevű rendezvényt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Arborétumában, augusztus 23-28. között.

Hétfőn indul az egyhetes közösségi installáció-építés, melynek során a Szakkollégium által tavasszal kiírt hallgatói ötletpályázat nyertes koncepcióterveit fogják megvalósítani.

A szervezők – a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Egyetem Budai Campusának Hallgatói Önkormányzata és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) – támogatásával több szakmai, kulturális és közösségi programon is részt vehetnek a látogatók.

A színes felhozatalt többek között akusztikus zenei előadások is gazdagítják, ahol fellép Sárközi Dina, Grócz Bence és az ezekamaifiatalok nevű formáció is. Péntek este a KÉK támogatásával tájépítészeti tematikájú szabadtéri filmvetítésen is részt vehetnek az érdeklődők.

Az Alkotóhét megkoronázása az augusztus 28-i Arbor Feszt ’21 esemény, ahol többek között az elkészült bútorokat is átadják. Az Arbor Feszt ’21 a szakmai érdekeltségű látogatók, a gyermekkel érkező családok és a növénykedvelő felnőttek számára egyaránt kínál tartalmas kikapcsolódást.

A nap folyamán számos workshop és előadás mellett növényvásár, vezetett Arbor séta és gyermeksarok várja majd a látogatókat. Az érdeklődők kipróbálhatják a bútorkészítést Tóth Ádám MoME-ösztöndíjas formatervező újrahasznosított műanyag csomópontjaival, meghallgathatnak kerekasztal-beszélgetést Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével, de akár jógázhatnak is egyet a Shape you Studioval, Tóth Réka vezetésével.

Egyes programok korlátozott számban, előzetes regisztrációt követően látogathatók, ezekről bővebb információt az Arbor Feszt ‘21 Facebook-oldalán találhatnak.

(Forrás: octogon.hu Kép: octogon.hu/pexels.com)

search icon