Hálórendszerrel védik a ragadozóktól a rákosi viperát a Kiskunságban
Hálórendszerrel védik a ragadozóktól a rákosi viperát a Kiskunságban

Nehéz objektíven megítélni, hosszú távon is fent tud-e maradni a mindössze néhány ezer körüli példányra becsült faj, ezért a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság egy nagy kiterjedésű hálórendszerrel védi a faj élőhelyét.

Egyelőre keveset lehet tudni ennek a kistermetű, rejtőzködő életet élő kígyófajnak a pontos állománynagyságáról és annak változásairól. A kiskunsági állomány fennmaradását feltételezhetően jelenleg a ragadozók veszélyeztetik a leginkább. A borz- és rókaürülék-minták, valamint a ragadozómadarak köpetvizsgálatai ugyanis kimutatták, hogy ezek a ragadozók előszeretettel vadásznak erre a hüllőre.

https://www.facebook.com/KiskunsagiNemzetiPark/posts/3972621492771858

Ezt a veszélyt egyrészt célzott vadászattal próbálják kivédeni, a ragadozómadarak jelentette problémára pedig az új háló jelentheti a megoldást, mely a kunpeszéri Rákosi Vipera-védelmi Központ szomszédságában található. Az itt lévő rekonstruált gyep az egyik legfontosabb visszatelepítési helyszíne a fajnak, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület végez.

A populáció fennmaradásának érdekében szükséges, hogy a visszatelepítési terület egy részéről hálórendszer segítségével teljesen kizárják a ragadozókat, beleértve a madarakat is. A 40 ezer négyzetméteres hálórendszert úgy tervezték meg, hogy alatta elférjenek a legelő marhák, és a kisebb termetű állatok, így a kígyók is ki-be tudjanak közlekedni.

A szakemberek bíznak benne, hogy a ragadozóktól mentes élőhelyen a rákosi vipera állománya jelentősen növekedik majd. Így nem csak a lehálózott területen lesz több egyed, de annak közvetlen szomszédságában található viperaállományok is megerősödhetnek, hozzájárulva e ritka kígyó hosszú távú fennmaradásához.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI) Borítókép: Kiskunsági Nemzeti Park

search icon