Haltermelő telep létesült Balatonszabadiban 
Haltermelő telep létesült Balatonszabadiban 

A Balatonszabadiban létesült intenzív halnevelő rendszer, évi 1200 tonnányi hal – kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa – előállítására lesz alkalmas a jövőben. 

A projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője Keő Ferenc tájékoztatása szerint, jövő februárban kezdődik meg a tényleges haltermelés. Kitért arra is, hogy még kevés a tapasztalat a teljesen zárt rendszerben történő szürkeharcsa termelésről, ezért afrikai harcsával kezdik az üzemelést, amiből szintén keresleti piac van Magyarországon.

A szürkeharcsának magasabb az ára, jövedelmezőbb a termelése, ezért amint a kísérleti eredmények lehetővé teszik, szeretnénk átállni ennek a magyar vizekben őshonos halfajnak az előállítására

– közölte a cégvezető.

Hozzátette, az előzetes piaci felmérések szerint, a Pelso Fish Zrt. által előállított évi mintegy 1200 tonnányi hal, a dél-balatoni vendéglátósok nagy részének elengedő élelmiszert biztosít a jövőben. 

A tavaly alapított Pelso Fish Zrt. négy magyar társaság tulajdonában van, amelyek közül Keő Ferenc tájékoztatása szerint a két meghatározó az SG Fish Kft. és a DSPV Kft.     
A balatonszabadi zöldmezős beruházás és projekt során kiemelt figyelmet kapott a gazdaságos, energiatakarékos termelés, és a környezettudatosság is. A cégvezető hozzátette, hogy a víz nem kerül ki a megújuló energiát is hasznosító új haltermelő telepről. A zárt rendszer azt jelenti, hogy a víz recirkulációval, biológiai tisztítórendszeren átjutva újra hasznosul.

(MTI)

search icon