Holnap lesz a talaj világnapja!
Holnap lesz a talaj világnapja!

Ebből az alkalomból pedig az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet segítségével megnézzük, hogy mit a nagyipari termesztés és a klímaváltozás hatására egyre romló talajaink védelme érdekében.

Egészséges talaj nélkül nincsen egészséges termés. Előbbit azonban az intenzív, kémiai input anyagokra alapozott művelés megnehezíti: csökken a talajban élő hasznos szervezetek száma, és megnő a veszélye a talajból eredő károsítók felszaporodásának. A leromlott talajokon a víz és szél okozta erózió már a csekély lejtésű területek termőrétegét is veszélyezteti.

Ehhez képest az egészséges, jó szerkezetű talajok jobban ellenállnak a víz és a szél romboló hatásának, valamint az ép talaj táplálékhálózata nem engedi egyik talajlakó élőlényt sem túlszaporodni. Az úgynevezett talajegészség már csak ezért is rendkívül fontos a mezőgazdaság, és közvetve mindannyiunk jövője szempontjából.

A december 5-ei Talaj világnapja alkalmából az ÖMKi munkatársa, a talajvédelmi kutatásokat vezető Dr. Berényi Üveges Judit összefoglalta, hogy mit tehetünk gazdálkodóként, hobbitermesztőként, vagy éppen vásárlóként talajaink egészségének visszaállítása és megőrzése érdekében.

Ha gazdálkodó vagy:

  • Ismerd meg a talajod, és ennek megfelelően válaszd ki a legmegfelelőbb termesztés-technológiákat! Minden talaj más, és az adottságaihoz igazodó művelést, tápanyaggazdálkodást és termesztett növényeket igényel. Jó befektetés a talajunkkal kapcsolatos információk gyűjtése és alkalmazása. Ha legalább egy talaj tápanyagvizsgálat rendelkezésünkre áll, már az is sokat elmond a talajunkról, használjuk, értelmezéséhez kérjünk bátran szakértői segítséget! Legutóbbi szakmai videónkban például a lejtőhordaléktalajok és a barna erdőtalajok tulajdonságait mutatjuk be, és tanácsot adunk az ilyen talajokon gazdálkodóknak, mire érdemes odafigyelniük. Hogyan alakul ki a lejtőhordalék talaj? Hogyan ismerhetjük fel, mire használjuk, milyen módszerekkel műveljük? Miként segíti az élővilág a talaj kedvező szerkezetét? A felvételeken egy kisebb talajtani utazásra invitáljuk a tanulni vágyókat.
  • Vess takarónövényt, vagy hagyj szármaradványt a felszínen! Ne hagyd fedetlenül a termőföldet! A talajtakarás védelmet nyújt a termőréteg számára a naptól, az eső ütőerejétől, a széltől, a fokozott párolgástól. Nem engedi felforrósodni a talajt nyáron, ezzel óvja a talajban lakó élőlényeket. Megfelelő gépekkel akár a területen hagyott mulcsba is vethetünk. Ide kattintva megnézhetitek azt a népszerű videót, ami a kukorica mulcsba vetésének technológiáját mutatja be. A videó német nyelven, magyar felirattal érhető el a Youtube csatornánkon. 
  • Használj komposztot! A komposzt rendszeres alkalmazása növeli a talaj szervesanyag-tartalmát, valamint a talajban élő mikrobák sokféleségét és mennyiségét. A komposzt emellett csökkentheti a talaj eredetű kártételek előfordulását, és általában véve egészségesebbé teszi a talajt. Ide kattintva, böngészhetsz az összes komposztálás témájú videónk közül. 
  • Csökkentsd a talajművelést és rendszeresen változtasd a művelés mélységét! Ügyelj, hogy talajműveléskor ne legyen a talajod se túl nedves, se túl száraz. A gyakori, ugyanabban a mélységben végzett talajművelés tömörödött réteg kialakulását eredményezi, hosszútávon a talaj leromlását segíti elő. Ezzel szemben a helyesen végzett, csökkentett talajművelés megőrzi a talaj szerkezetét és javítja a vízgazdálkodását. A témában kihagyhatatlan Dr. Birkás Márta konferenciánkon tartott előadása a talajművelésről. 

Mit tehetsz kiskerttulajdonsoként vagy vásárlóként? 

  • Örökérvényű igazság, hogy a pénzünk szavaz. Amikor élelmiszert vásárolunk, azzal nemcsak egy adott céget/termelőt, de az adott termesztési technológiát is támogatjuk. Ha piacra járunk, érdemes beszélgetni a gazdálkodókkal, megismerni a termelési módszereiket. Bolti bevásárlásnál pedig segítenek a választásban a különféle termékjelölések. Az ökológiai gazdálkodás logójáról itt olvashatsz bővebben.
  • Válassz olyan termékeket, amelyek fenntartható gazdálkodásból származnak! Ha tanúsított ökológiai gazdálkodásból származó terméket választasz, biztos lehetsz abban, hogy olyan szempontok is érvényesülnek, amelyek hozzájárulnak a talaj védelméhez.
  • Ha van kerted, vásárolj kevesebbet és termessz saját részre zöldségeket, gyümölcsöket, fűszernövényeket! Elég akár egy kisebb ágyás, amiben fűszernövényeket, paradicsomot, levélzöldségeket nevelhetsz. A kertészkedés során alkalmazz különféle talajvédelmi módszereket: áss kevesebbet, takard a talajt, mulcsozz! Növénytársításokkal is tovább védheted a talajod egészségét. A megfelelő növénytársítások kialakításában segítségedre lesz a Biogazda Füzetek – Növénytársítások című kötete.
  • Komposztálj! Háztartási hulladékunk harmadát szerves hulladék teszi ki, aminek komposztálásával természetes úton tehetjük termékenyebbé talajunkat. Ha van kerted, akkor alakítsd ki saját komposztálódat, ha pedig társasházban élsz, akkor gyűjtsd a szerves hulladékot és vidd el a legközelebbi közösségi komposztálóba! A témáról bővebben itt olvashatsz.

Gondozd vegyszermentesen a kertedet! Azzal, hogy csökkented vagy elhagyod a szintetikus növényvédőszerek használatát, nemcsak a saját egészségednek, de a talaj egészségének is jót teszel. Legyen szó dísznövényekről, veteményesről, vagy gyümölcsfákról, ha szeretnéd a kertedet természetes módszerekkel gondozni, megvédeni a kórokozóktól és kártevőktől, akkor ennek a lejátszási listának a videói neked szólnak.

search icon