Így kezeld a metszési sebeket!
Így kezeld a metszési sebeket!

A napokban megjelent cikkünkben Kosztka Ernő metszőmester, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke segítségével jártuk körbe az egyik legnagyobb körültekintést igénylő tavaszi kerti munka fogásait.

Ahogy ott is elhangzott, a tavasz közeledtével egyre közelebb kerülünk a metszés ideális időpontjához, melyről a szakember azt mondja, „az a legideálisabb, ha pontban virágzás előtt csináljuk meg”. De mit tegyünk az ilyenkor óhatatlanul is keletkező metszési sebekkel?

A fa maga is gyógyul

Nem kell egyből a kertészetbe rohanni, hogy metszéssel keletkező sebeket gyógyítsuk, hiszen a fák maguk is kiválasztanak olyan anyagokat, melyek segítik a sebgyógyulást. A vesszők metszésénél erre nem lesz gondunk.

Teendőnk akkor van ha nagyobb, 1 cm-es átmérőjű vagy 2-3 éves ágakat fűrészelünk. Ilyenkor mindenképp érdemes sebkezelőt használni. Ezzel nem csak a beforrást segítjük, de a fertőzések elkerülését is támogatjuk.

Sebkezelő anyagok

Sebkezelésre többféle megoldást is választhatunk. A boltban beszerezhető szerek közül ajánlható az úgynevezett fagél, vagy a Biocera, és az oltóviasz is. Utóbbit egyébként mi magunk is elkészíthetjük, hiszen a szer gyanta, méhviasz és lenolaj keveréke.

Ehhez fel kell melegítenünk a gyantát, melyet az ugyancsak felmelegített méhviaszhoz keverünk 2:1 arányban. Ezt hígítjuk lenolajjal vagy faggyúval.

Tiszta, fertőtlenített szerszám

A metszés létfontosságú eleme a megfelelő szerszám kiválasztása. A metszőollónk legyen tiszta és éles! Azért lényeges az élesség, mert az a cél, hogy minél kisebb roncsolást ejtsünk a fán. Ha szép a vágás, a növény is hamarabb gyógyul.

Ez az a szerszám aminek vásárlásakor nem szabad kapkodni és spórolni. Ha jól választunk, metszőollónk évtizedekig a társunk lehet a kerti munkákban.

Ahhoz viszont, hogy ez a munka eredményes legyen, nem elég a minőség. Fontos a szerszámot folyamatosan fertőtleníteni, hogy ne vigyük át az esetleges kórokozókat egyik fáról a másikra. Erre több módszer is létezik. Sokan egyszerűen ecetbe mártják az ollót minden fa megmetszése után.

A boltban vásárolható speciális szerek legtöbbször alkohol alapúak. Ezeket pumpás flakonba töltve szintén magunkkal vihetjük a kertbe, ahol az ecethez hasonlóan használhatjuk őket.

search icon