Indul a Fecskeles
Indul a Fecskeles

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Fecskeles, leánykori nevén Fecskefigyelő. A 13 éves adatbázis a fecskék védelmének évében, 2010-ben indult, így ideje volt egy frissítésnek! A TermészetLesen program többi adatbázisához hasonlóan a Fecskeles célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe.

Hasonlóan a többi adatgyűjtő (Téli madárles, Gólyales, Tavaszi természles) akcióhoz, a Fecskeles elérhető internet böngészővel és a Turdus mobiltelefonos applikáción keresztül is, így aki részt vett a korábbi akciók bármelyikében, az ott használt bejelentkezési adatokkal tudja böngészni a közelében lévő fecskefészkek adatait, vagy új fészket/fészekadatot feltölteni – olvasható az MME közleményében.

A megújult adatbázisban természetesen a korábbi fészkelőhelyek (4252) és számlálások (4886) adatai is elérhetőek, sok ezer fotót lehet böngészni, és reményeink szerint sok-sok ezer új adattal bővül majd a következő évek során.

Az adatbázisok használatát megkönnyítendő, a használatot bemutató videós segédlettel is készült az MME. 

Így használd a Fecskeles adatbázist az internetböngészős felületen keresztül!

A „Közösen a természetért” pályázat keretében támogatott Fecskeles az MME új, TermészetLesen elnevezésű programjának egy következő állomása, amelynek célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak és más állatok megfigyelésébe. A Fecskeles mellett jelenleg is gyűjti az adatokat a tavaszi, kora nyári időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles, továbbá a lakosság kedvenc madarait, a gólyákat is leltárba vevő felület, a Gólyales. Tervben van még az autók által elütött, áramütés, ablaknak ütközés következtében vagy egyéb okból elpusztult állatok bejelentését is lehetővé tevő applikáció is. 

(MME)

search icon