Indul a Tisztítsuk meg az országot! Projekt, az illegális hulladéklerakás felszámolása érdekében

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elindította a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projektet, amelynek részeként az öt leginkább szennyezett térségtípusban megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott és újratermelt, illegálisan lerakott hulladék felszámolása – nyilatkozta az InfoRádiónak Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

A most induló projekt első ütemében kijelölték azt az öt potenciálisan érintett területet, amelyeket a leginkább sújt az illegális hulladéklerakás. Ezek közé tartozik a Magyar Közút Zrt. által kezelt országos úthálózat és az utak melletti egyéb területek, a vasúti létesítmények és a sínek melletti területek, az erdőterületek, a nemzeti parki igazgatóságok által kezelt területek, az Országos Vízügyi Főigazgatóság által kezelt területek, valamint a helyi önkormányzatok közterületei is. Utóbbihoz a Belügyminisztérium nyújt pályázati úton elérhető támogatásokat, amelyeket egy előre kidolgozott ütemterv szerint az önkormányzatok a saját közterületeik megtisztítására fordíthatnak. 

Az illegális hulladéklerakók felszámolásának másik fontos lépése az, hogy az állampolgárok számára a jogszerű hulladéklerakás is biztosítva legyen minden településen az arra kijelölt, újonnan létesített gyűjtőpontokon keresztül.  Boros Anita  kiemelte a reform harmadik részét is, melynek keretében a jogellenes hulladéklerakást és a hulladékgazdálkodási szabályszegéseket szankcionálják majd. 

A most induló projektet támogatja a Hulladékradar applikáció, amely megkönnyíti illegális hulladéklerakás felfedezése esetén a lakossági bejelentést: fotót, a szemétről további szöveges információkat lehet a hatóságok rendelkezésre bocsátani illetve a rendszer GPS koordináták alapján azonosítja a pontos helyszínt is.

greendex.hu/agrotrend.hu

search icon