
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a gazdálkodóktól a vízdíj megfizetését.
Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell, és az összes lehetséges eszközt fel kell használni ahhoz, hogy víz jusson a tájba. A szárazsággal egész Európa küzd, a Tisza medrébe 60 százalékkal, a Dunáéba 40 százalékkal kevesebb víz érkezik, és nincs kizárólagos válasz a vízhiányra, mindenütt egyedi megoldásokat kell kidolgozni.
A vízhiányos térségekben a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat, de Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik. Az előrejelzések szerint az idei lesz Európa eddigi legforróbb nyara, a kormány ezért a megelőzés szolgálatában létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset, és forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amelyben valaha víz volt.
A feltöltés teljes erővel zajlik, és bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. A mezőgazdaság vízhiánya miatt a kormány most 10 milliárd forint értékben átvállalja a gazdáktól a vízdíjat, további 4,7 milliárd forintot pedig ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el. Nagy István elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, jelenleg 150 ezer hektár. A gazdák 176 milliárd forintot kaptak infrastruktúra-cserére, 65 milliárd forint értékű pályázat jelenleg is nyitva áll előttük. A gazdálkodói közösségek 104 ezer hektárt öntöznek.
A miniszter rámutatott arra, hogy a beruházásokra elkülönített források lehetővé tették, hogy az ideiglenes tározókat véglegessé alakítsák át, és 259 kilométernyi csatorna kotrása befejeződhessen. Magyarország ma már 3 milliárd köbméter vizet tud tárolni, vagyis a Balaton vízmennyiségének másfélszeresét. A szemléletváltást törvényi eszközök is erősítik. Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény kimondja, hogy az öntözés közérdek, a belvíz pedig már nem ellenség, mint régen, jár hozzá területalapú támogatás.
Vizes élőhelyek létrehozásához, agroerdészeti beruházásokhoz, mezővédő erdősávok telepítéséhez ugyancsak lehet forrásokat igényelni. Számos termelő a gazdaságos művelésre kevésbé alkalmas földjét fölajánlotta vizes területnek, ami azt mutatja, hogy a gazdatársadalom elkötelezett a természetes, hosszú távra szóló megoldások iránt.
A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány komplex, nagy volumenű beruházásokat is tervez. Javítani kell például a Duna–Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotán, ez majdnem 12 ezer négyzetkilométert és 800 ezer embert érint. A Duna menti síkság vízpótlása a Duna-völgyi-főcsatorna térségében 1500 hektárnyi területen valósul meg árasztásokkal, csatornarekonstrukciókkal, új duzzasztókkal. A homokhátsági szikes tavak vízpótlását 20 kilométeres vezeték és több duzzasztómű fogja biztosítani, a homokhátság déli részét pedig több nyomócső és szivattyútelep látja majd el. Ezek a beruházások a mezőgazdaságon túl a természetes élőhelyek helyreállítását is segítik, javítják a mikroklímát, és növelik a vidék megtartó erejét.
Fotó: Canva