Innovatív módszer a városi mezőgazdaságban
Innovatív módszer a városi mezőgazdaságban

Mi lenne, ha ott termeszthetnénk friss élelmiszert, ahol a legnagyobb szükség van rá, ugyanakkor csökkenthetnénk a hő okozta halálesetek számát, és zöldterületet hozhatnánk létre a helyi közösség számára? Mi lenne, ha egyúttal az árvizeket is csökkentenénk, és hozzájárulnánk az éghajlatváltozás mérsékléséhez? Ezek a kérdések állnak a városi mezőgazdaság lehetőségeiről szóló egyik friss jelentés középpontjában.

A stanfordi székhelyű Natural Capital Project (NatCap) a héten mutatta be jelentését, amely a városi mezőgazdaság két formáját vizsgálta. A jelentésben az élelmiszer-erdőket és a városi farmok adta lehetőségeket vizsgálták behatóbban. Az élelmiszer-erdők olyan évelő növények rendszerét jelentik, amelyeket rétegesen ültetnek el, hogy egy természetes ökoszisztémát utánozzanak, különböző magasságú növényekkel. Ezek célja, hogy élelmet, árnyékot, menedéket nyújtsanak a beporzóknak, illetve a vadon élő állatoknak.

A városi gazdaságokban jellemzően egynyári vegyes zöldségnövényeket termesztenek, míg az élelmiszer-erdőkben elsősorban évelő gyümölcsösöket termesztenek, és általában szabadon hozzáférhető nyilvános terek, ahol az emberek ingyenesen szedhetnek élelmiszert

– írja cikkében a stanford.edu.

A NatCap, a San Antonio-i Élelmiszer-politikai Tanács és három San Antonio-i városi hivatal együttműködésével készült jelentés becsléseket készít a városi farmok és élelmiszer-erdők által megtermelhető élelmiszer mennyiségéről. A csapat azt találta, hogy ha San Antonio összes kihasználatlan, köztulajdonban lévő földjét élelmiszer-erdőkké alakítanák át, akkor évente több mint 995 millió dollár értékű élelmiszert tudnának előállítani, ami egy évig közel 314 000 háztartás élelmezésére lenne elegendő. Az élelmiszer-erdők emellett évente körülbelül 600 emberéletet menthetnek meg azzal, csökkentenék az árvizek számát, növelnék a szén-dioxid megkötését, és jelentősen növelnék a zöldterülethez való hozzáférést is.

A NatCap most egy kísérleti projektként egy olyan online eszközt fejleszt, amely lehetővé teszi a várostervezők számára, hogy a vállalat modelljeinek segítségével megvizsgálják, hogyan változtatják meg a különböző fejlesztési forgatókönyvek a természet előnyeinek eloszlását az emberek különböző csoportjai között.

(Forrás: stanford.edu)

search icon