ITM: Indul a Zöld Busz Program második köre
ITM: Indul a Zöld Busz Program második köre

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára ma bejelentette, hogy az autóbusz töltőberendezés-gyártók és -forgalmazók hétfőtől részt tudnak venni a Zöld Busz Program demonstrációs mintaprojektben. A kormány célja, hogy a következő 10 évben legalább minden második busz elektromos legyen. Erre a célra 36 milliárd forintot biztosítanak. Így kívánják a hazai buszgyártást is fellendíteni.

A program első körében a buszgyártók és forgalmazók szerezhettek minősített partneri címet, mától pedig a töltő-berendezéseket gyártó és forgalmazó piaci szereplők is nyújthatnak be pályázatot termékeik minősítésére.  A pályázatra az elektromos autóbuszok töltésére alkalmas, legalább 100 vagy 150 kW nagyteljesítményű egyenáramú töltő-berendezést forgalmazó cégek, cégcsoportok jelentkezését várják. A sikeresen szereplő gyártók és forgalmazók termékei vehetnek majd részt a Zöld Busz Programot előkészítő Demonstrációs Mintaprojektben. A pályázatok benyújtására 2020. november 13-án 12 óráig van lehetőség. A pályázati felhívás a Zöld Busz Program hivatalos weboldalán érhető el.

(kormany.hu)

search icon