Jó energiahírek Finnországból
Jó energiahírek Finnországból

Finnországban a megújuló energiák termelése elérte a teljes energiafogyasztás 40%-át, és mostanra meghaladja a fosszilis tüzelőanyagok, köztük a tőzeg részesedését, amely 37%-ra csökkent – derül ki a Finn Statisztikai Hivatal által közzétett 2020-as jelentésből.

A statisztika szerint Finnországban 2020-ban a legtöbbet használt energiaforrások az erdőalapú bioüzemanyagok voltak, amelyek a teljes energiafogyasztás 28%-át tették ki, míg a kőolaj és a nukleáris energia mintegy 20%-át. A kőolaj felhasználása 6%-kal csökkent az előző évhez képest.

Ehhez képest a vízenergia és a szélből nyert energia az ország fogyasztásának 6%-át tette ki, ami mindazonáltal azt jelenti, hogy a két energiaforrás egyaránt 30%-os növekedést ért el az előző évhez képest.

A legnagyobb „vesztesek” a szén és a tőzeg voltak, amelyek fogyasztása 25%-kal, illetve 22%-kal csökkent. Úgy tűnik, hogy a számok már tükrözik Finnország 2029-re szóló szénkitermelési tilalmát.

Az energiafogyasztás általában véve 6%-kal csökkent 2020-ban a melegebb időjárás és a COVID-19 járvány miatt, az iparban pedig 7%-os visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest.

( EURACTIV.com)

(fotó: pexels – Narcisa Aciko)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon