Kevés esélyünk maradt a természet megmentésére
Kevés esélyünk maradt a természet megmentésére

Egy új tanulmány szerint már most elérhetetlenek a természet pusztulásának megállítása érdekében kitűzött nemzetközi célok. A tanulmány szerzői szerint a tervek megfogalmazásakor alábecsülték az éghajlatváltozás és az élőhelyek zsugorodásának állatpopulációkra gyakorolt hatásait.

Decemberben közel 200 ország állapodott meg abban, hogy az évtized végéig megállítják a természet pusztulását, emellett célul tűzték ki a biodiverzitás csökkenésének megállítását, valamint azt, hogy 2030-ig a szárazföldek és tengerek 30 százalékát védelem alá helyezik.

Robin Freeman, a Londoni Zoológiai Intézet munkatársa és kollégái úgy gondolják, a vadvilág helyreállítása a vártnál hosszabb időt vehet igénybe, és ha nem cselekszünk most, a biológiai sokféleséggel kapcsolatos globális célok elérhetetlenné válnak.

Freeman szerint kutatásuk rámutat arra, hogy a tervek megvalósítása a vártnál is nehezebb. A csapat több mint 600 madár- és emlősfaj populációinak alakulását vizsgálta, és megállapította, hogy a korábbi modellezések során nagyrészt figyelmen kívül hagyták a klímaváltozás és élőhelyvesztés hatásainak beindulása előtti évtizedes időeltolódásokat. Ez azt jelenti, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének útján a véltnél távolabb járhatunk.

Freeman azt is hozzá tette, hogy:

A nagy emlősök és madarak esetében akár 40 éves késleltetett hatásokat is tapasztaltunk.

A kutató szerint minél tovább várunk a cselekvéssel, annál hosszabb időbe telik, mire bármiféle pozitív következményt tapasztalhatunk. A vizsgálat fontos eredménye, hogy az olyan tevékenységek, mint a nem fenntartható vadászat és a természeti erőforrások túlzott kiaknázása elleni intézkedések azonnali és messzemenő előnyökkel járnak.

Az utóbbi időkben több növény- és állatfaj pusztult ki, mint az emberiség korábbi történetében bármikor. A decemberben aláírt megállapodás célja a folyamat megállítása, a célokat 188 ország kormánya fogadta el.

(Forrás: bbc

search icon