Környezetbarátan szeretnél pizzát rendelni, de épp a Balaton közepén vagy? Itt a megoldás! – Videó

Környezetbarátan szeretnél pizzát rendelni, de épp a Balaton közepén vagy? Itt a megoldás! – Videó
Környezetbarátan szeretnél pizzát rendelni, de épp a Balaton közepén vagy? Itt a megoldás! – Videó

Magyar fejlesztésű elektromos jetskivel tesztelte vízi ételkiszállítási szolgáltatását a mesterséges intelligencián alapuló logisztikai megoldásokat kínáló DoDo.

Az elektromos jetski, mely kategóriájában az első a világon, Cyberjet névre hallgat és a magyar Narke nevű cég fejlesztette ki. A jármű tisztán elektromos meghajtású, zéró károsanyag-kibocsátású, és egyáltalán nem szennyezi a levegőt, illetve az élővizet. A jármű végsebessége 55 km/h, miközben egyetlen töltéssel akár 50 km-t is meg tud tenni. A biztonságra kiemelten figyelnek, például a gép propellere zárt alagútban működik, így nem okoz sérülést a vízi élőlények egyikének sem.

A Cyberjet segítségével akár a Balaton közepén is átvehették ételrendeléseiket azok a vitorlázók, akik most hétvégén első alkalommal próbálták ki a DoDo által tesztüzemben elindított, vízi kiszállítási szolgáltatást.

Évek óta vitorlázom a Balatonon, ezért jól tudom, hogy sokan egy éttermi ebéd kedvéért nem szívesen szakítják meg a vitorlázást. Rájuk gondolva, a hétvégi pihenésüket hajózással töltők igényeinek kiszolgálása érdekében vállalkoztunk a vízi futárfeladatok ellátására – egyelőre egy pilot projekt keretében. Ebben kiváló partnerre leltünk az első elektrojetet kifejlesztő Narke-ban, hiszen a magyar cég – hozzánk hasonlóan – az innovációt és a fenntarthatóságot tekinti alapértékeinek.

–mondta el Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.

A DoDo számára új kihívást jelentett a vízi rendelés, hiszen össze kellett hangolnia a szárazföldi és a vízi szállítást. A cég által kifejlesztett, nagyteljesítményű logisztikai platform adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló megoldásainak köszönhetően azonban ez nem jelentett komoly nehézséget. Ennek köszönhetően az ételrendeléseket gyorsan, jellemzően félórán belül sikerült kézbesíteni, de a leggyorsabb teljesítés mindössze 18 percet vett igénybe.

search icon