Levendula- és rózsanapokat rendeznek a hétvégén Szegeden
Levendula- és rózsanapokat rendeznek a hétvégén Szegeden

A virágzó rózsák és levendulák mellett családi programokkal, színvonalas koncertekkel, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várják a látogatókat a hétvégén a levendula-és rózsanapokon Szegeden az egyetemi füvészkertben.

A rózsakertet az arborétum központi helyén 1951-ben alakították ki, de tavaly szükségessé vált az elöregedett gyűjtemény felfrissítése. Átalakították az ágyásokat, új fajtákkal és számos látványelemmel gazdagodott a bemutató, és a középpontjában álló Rózsakunyhó is új tetőt kapott. A gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, ahol két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették. Abban az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első teahibrid, a La France, majd jelentek meg újabb és újabb fajták.

Jelenleg a Rózskertben és a történelmi rózsák gyűjteményében együtt több mint háromszáz faj, fajta rózsa, csaknem háromezer tő látható. A Márk Gergely által nemesített, úgynevezett Márk rózsák több mint 40 fajtája látható a gyűjteményben, a száz éve született szakember munkásságát szombat délutáni előadáson mutatják be. A világ nagy nemesítői közül Meiland, Kordes, Tantau, David Austin, Poulsen, Lammerts és mások rózsafajtái is díszítik a kertet. 

A füvészkert gyógynövény- és fűszerkertjében csaknem egy tucatnyi fajta levendulát is megcsodálhatnak a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Szombat és vasárnap délelőtt a gyógynövénykertben tartott előadásokon ismerhetik meg az érdeklődők, milyen növényeket termesztettek a középkori kolostorokban, és mire használták azokat. A hétvége ismeretterjesztő programjain szó esik az egészségmegőrzés természetes lehetőségeiről: gyógynövényes gyógyhatású teákról, illatozó természetes alapanyagú szappanokról, illóolajokról, és szörpökről is.

(MTI)

search icon