Arról már sokszor írtunk, hogy a fast fashion hogyan teszi tönkre az afrikai és az ázsiai országok környezetét, ahogy arról is, hogy a nagy gyapottermelő vidékek a következő évtizedekben komoly hőstressznek lesznek kitéve a klímaváltozás miatt, így veszélybe kerülhet maga az alapanyag-termelés. Milyen fenntartható és környezetkímélő megoldások léteznek? Milyen anyagú ruhát válasszunk?
Ahogy más használati termékek, úgy a textilipar termékei is többszörösen összetettek, nehezen szétszerelhetőek. Ezért különösen fontos lenne, hogy már a gyártás során gondoljanak az újrahasznosításra, és valódi megoldásokat kezdjenek alkalmazni a green washing helyett. Erről itt írtunk korábban. A helyzet nehéz, hiszen a fő alapanyagok előállítása komoly környezetterheléssel jár. A kőolaj kapcsán a bányászat, illetve az anyag hosszan tartó lebomlása, a pamut-előállítás esetében az óriási vízigény, a gyapjútermelésben pedig a vízigényen túl a kérődző haszonállatok metánkibocsátása jelenti a fő problémát.
A textilfestés és -feldolgozás a világ vízszennyezésének 20%-áért felelős. Új szemléletre volna tehát szükség, és fontos lenne tisztán látni az összefüggéseket. Milyen alapanyagoktól mit várhatunk? Jobb-e a viszkóz a pamutnál? Vagy válasszunk inkább tencelt, kendert? Esetleg vásároljunk jó minőségű műszálas termékeket, mert újrafeldolgozásuk egyszerűbb, mint a kevert szálas anyagoké?
A pamut
A pamut alapanyagául szolgáló gyapotot jellemzően a trópusi és szubtrópusi területeken termesztik. Mivel nagy a vízigénye, a legtöbb területen öntözésre szorul. Attól függően, hogy milyen technológiát használnak, 1 kg pamut előállításához 5 és 17 ezer liter közötti vízmennyiséget is felhasználhatnak. Ez a nagy vízigény és az intenzív termesztés okozta a Szovjetunió egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját, az Aral-tó kiszáradását is. A tervgazdálkodás és a hit, hogy a természet átalakításával, megzabolázásával kialakíthatunk tájidegen termelést, ahhoz vezetett, hogy a tó 75%-a eltűnt, vize sós lett, a környező talajok szikessé váltak. A szél a kiszáradó tómederből a meg nem kötött port felkapta, ami súlyos asztmás, rákos megbetegedésekhez vezetett a régió lakossága körében. Ez csak fokozta a tragédiát a nyilvánvaló természetpusztítás mellett.
A pamut termesztése során különösen nagy mennyiségben használnak fel rovarölő és gyomirtó szereket, és a műtrágyahasználat is veszélyezteti a természetes élőhelyeket. A gyártás során kezelik a szálakat, hogy könnyebben megmunkálhatóvá váljanak, emellett a festés során is sok vizet és kemikáliát használnak fel. Mint tudjuk, a textilgyártás nagyobb hányada a gyengén szabályozott fejlődő országokban valósul meg, ahol hatalmas természetkárosodás a vízszennyezés következménye. Az alapanyag termesztése mellett a gyártás is komoly vízhasználattal jár, egyetlen póló előállításához körülbelül 10–15 kádnyi vízre van szükség.
A gyapjú
A természetesnek és megújulónak számító gyapjú is ott van a leginkább szennyező, környezetkárosító szövetek között. Ennek egyik fő oka szintén a „gyártás”. Az állatok kérődznek, illetve tartásuk, gondozásuk is komoly területeket, vízhasználatot igényel. A metán globális felmelegedésre gyakorolt hatása a szén-dioxidénak 28-szorosa. Egy birka ráadásul több metánt is termelhet, mint a sokat „szidott” szarvasmarha. Új-Zélandon például, amely Kína és Ausztrália után a harmadik legnagyobb gyapjútermelő ország, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 90%-át a juhtenyésztés okozza. És az állat nemcsak eszik és iszik. A végtermékek kezelése is komoly kibocsátással, talaj- és vízszennyezéssel járhat, főként nem megfelelő szabályozás esetén.
A gyapjú esetében is nagyon környezetszennyező a szövetek előállítása, kezelése. Nyírás után a gyapjút tisztítani kell, hiszen szerves sók, föld, olaj is található benne. Ezek sokszor 20–30%-át is kiteszik az eredeti tömegnek. Emellett a szövetszálak megkötik a termőterületen vagy a tartás közben használt vegyi anyagokat. Ezért a „fejlett országok” a gyapjút sokszor Ázsiában mosatják. Ugyancsak jelentős vízfelhasználással és szennyezéssel jár a fehérítés, a festés, a szitanyomás is.
Szintetikus szövetek: lycra, poliészter, nejlon
A 2000-es évek közepe óta a szintetikus szálak használata megelőzi a pamutét, hiszen előállításuk, megmunkálásuk egyszerűbb, ezért olcsóbb is, az utóbbi időben pedig akár már kedvezőbb tulajdonságúak is lehetnek, mint a természetes szálak. A gyártás itt is a kibocsátás nagyobbik hányadáért felel.
A szóban forgó anyagok, szövetek esetében azonban nem a gyártás vagy az előállítás a legnagyobb probléma, hanem a használat közbeni mosás, aminek révén olyan mikroműanyagok kerülnek a vízbe, amelyek ma már mindenhol, a Mount Everesten is megtalálhatók. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint a tengerbe kerülő mikroműanyagok több mint egyharmada (35%) az otthon mosott műszálas ruhákból származik.
Természetes forrásból készített mesterséges szövetek
Ezek olyan szövetek, amelyek természetes alapanyagokból, például fából, bambuszból, kukoricából, eukaliptuszból származnak. Eltérő eljárásokkal hozzák létre belőlük a textilipar által hasznosított szöveteket. Ezeket nemritkán – a nyersanyaguknak köszönhetően – természetesnek, fenntarthatónak, biológiailag lebomlónak címkézik, pedig gyártási technológiájuk miatt komoly környezetterheléssel járnak.
A viszkóz gyártási folyamata sok vizet felemészt: 400–11 000 liter vizet 1 kg viszkóz előállításához. A fapépet marónátron-fürdőben oldják fel, hogy bolyhos masszát kapjanak, ezt szén-diszulfiddal keverik, és az így nyert pasztát nyomják át egy eszközön, amelyből a végleges szálakat nyerik. Az említett vegyszerek erősen korrozívak – vagyis könnyen reakcióba lépnek környezetükkel –, így a szövetekben megtalálható maradványaik mérgezőek a dolgozókra és a fogyasztókra nézve.
Kapcsolódó bejegyzések
Mérgező ruhákba burkoljuk testünket
Több ezer fajta kemikáliát használnak ruháink elkészítéséhez. Ez a környezetre és ránk is veszélyes.
Környezetbarát megoldások: tencel, lyocell, len
A fentieknél jobb és fenntarthatóbb megoldás, ha olyan szövetekből készült ruhát választunk, amelyek gyártása, előállítása is kedvezőbb. Ilyen a tencel, amelyet az 1970-es években szabadalmaztattak az Egyesült Államokban még lyocell néven. Ez is farostból vagy eukaliptuszból készül, jellemzően PEFC-FSC tanúsítványú erdők fáiból, amelyek termesztése során nem használnak műtrágyát, rovar- és gyomirtókat, és a növények öntözést sem igényelnek. Az eukaliptusz hozama is jóval nagyobb azonos termőterületre vetítve, mint a gyapoté.
A gyártás során is kevesebb és kevésbé szennyező, egészségkárosító vegyszereknek teszik ki a szövetet, mint mondjuk a természetes forrásból származó viszkózt.
Hasonlóan jó megoldás lehet a len, amely biológiailag lebomló, nagyon kevés vízigényű növény, és biotermesztéssel is könnyen előállítható. Ilyen még a keveset használt kender is, amelyből nagyon strapabíró szál jön létre, és szinte semmilyen szennyezést nem okoz. Termesztése még a talajra is jótékony hatással van.
Válasszunk tehát az utóbbi szövetek közül, még akkor is, ha legközelebb még fast fashion márkát rendelünk a neten!