Szerencsére Magyarországon még nem kell emiatt aggódni, de az egyre hevesebb aszályok és az eseti vízkorlátozások is azt mutatják, hogy mi sem dőlhetünk hátra csak úgy. Santiago, Chile 6 milliós fővárosa viszont nem ilyen szerencsés. Az évtizedes aszály miatt elapadó folyók drasztikus döntésekre kényszerítették a városvezetőket. A jövőben egy-egy városrészben ideiglenesen akár el is zárhatják majd a vizet, hogy az ellátást más területeken biztosítani tudják.
Nagyon nem mindegy persze, hogy milyen vízről beszélünk. Sok fejlődő országban a csapvíz nem iható, csak tisztálkodásra, takarításra és locsolásra lehet használni, míg az ivóvizet ballonokban, flakonokban vagy más módon juttatják el a lakossághoz. Bár így is sci-fi-nek tűnhet, hogy a helyiek akár több mint 24 óráig nem jutnak majd vízhez, ez inkább csak jelentős kellemetlenség lehet, mintsem valóságos veszélyhelyzet. Ezzel együtt a tendencia baljós, főképp akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években számos helyen került belátható közelségbe, hogy elfogy a víz.
A beszélgetés során kitérünk arra is, hogy a víz egy semmivel sem helyettesíthető erőforrás, így fontos lenne akkor is vigyáznunk rá, ha bőségesen vagy épp nagyon olcsón rendelkezésünkre áll. Ez a háztartások szintjén is könnyen kivitelezhető, különféle trükkökkel és egy kis odafigyeléssel csökkenthetjük például a tisztálkodásra felhasznált víz mennyiségét. Ha kertünk van, fontos az esővíz gyűjtése, hogy ne az ivóvizet kelljen erre a célra felhasználni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a mellékhelyiségben is zömmel ivóvizet használunk, ennek kiváltására vagy a fogyasztás csökkentésére szintén vannak alternatív megoldások.
Egy súlyos betegség testközelből
A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása, mely ráadásul nagyon gyorsan képes terjedni. Házilag diagnosztizálni az avatatlan szemlélő számára nehéz, és mire valóban látszik valami, lehet, hogy már késő. Ahogy főszerkesztőnk írta nemrég megjelent cikkében, a melanoma kiindulhat egy aprócska pöttyből is, amelyen nem látni semmi különöset.
Kinőtt rajtam egy új anyajegy. Nem tűnt vészesnek, de mindennap a szemem előtt volt, a combomon fejlődött ki. Kicsit idegesített, hogy ott növöget, de covid volt, legkevésbé sem akartam egészségügyi intézmény közelébe menni. Kitűztem egy határt: ha eléri a kezemen lévő kis pötty méretét, elmegyek megnézetni
– írta Sápi Zsófia, a Greendex főszerkesztője.
A pötty mérete elérte a határt, ő pedig elment megnézetni. Mint később kiderült, az a pötty ártalmatlan volt, egy másik azonban nem. Öröm az ürömben, hogy még időben sikerült felfedezni az elváltozást, és a gyors beavatkozásnak hála Zsófinak minden esélye megvan a gyógyulásra.
A melanomáról hosszan beszélünk a podkasztban, hiszen olyan betegségről van szó, amely mindenkire veszélyes lehet, ráadásul az egyre erősebb UV-sugárzás miatt az esetszámok is növekvő tendenciát mutatnak. Az pedig senkit nem nyugtathat meg, hogy néhány tónussal sötétebb a bőre: Bob Marley is melanomában halt meg.