Mérgező naptejek és becsapós faktorszám
Mérgező naptejek és becsapós faktorszám

Tudtad, hogyan trükköztek a gyártók a naptej faktorszámával, és hogy kétféle elven is működhet a nap elleni védelem? Vajon tényleg mérgező a naptej? Mennyire károsítja a környezetet? Körülnéztünk a naptejek között arra keresve a választ, hogy mennyire biztonságosak, és mit jelent a rajtuk feltüntetett faktorszám.

Nem védjük eléggé a bőrünket!

A magyar felnőtt lakosságnak csak 60%-a védekezik a napsugarak ellen. A férfiak esetében ez az arány még rosszabb, hiszen 100-ból csak 40 férfi tesz a leégés ellen. Pedig az ember legkiterjedtebb szerve, a bőr a nap sugaraival szemben védelemre szorul.

Sajnos egyre többeknél azonosítják a bőrrákot. 2001 és 2014 között 1200-ról 2400-ra emelkedett az országban évente újonnan regisztrált melanomás betegek száma. Fontos tudni, hogy bőrünk egészsége és védelme legnagyobb részben tőlünk, leginkább a napozási szokásainktól függ.

naptej faktor
Bár nincs nagy különbség a 30-as és az 50-es naptej védelmében, az orvosok is minimum 30-as faktorú naptejet ajánlanak.

Viszonylag rövid ideje van divatban a napbarnított bőr

A bronzos barnaság alig pár évtizede hódít. Régebben csak a paraszti rétegre volt jellemző a napbarnított bőr, hiszen munka közben érte az emberek bőrét a napfény. A felső társadalmi réteg ezért – általában napernyők segítségével – igyekezett megőrizni fehérségét. Ez a törekvés egészen az ipari forradalomig tartott, amikor is tömegek kezdtek a gyárakban dolgozni, ettől kezdve pedig már a munkásokat sem érte a napfény. A fehérség kiváltsága tehát elveszett. A bronzos bőr diadala Coco Chanel nevéhez köthető, aki egyik nyaralásáról csokibarnán tért haza. Ezt követően a 80-as és a 90-es években a divatiparban hódított a napbarnított bőr. Egyedül Ázsia áll ellen a mai napig, ott ugyanis a barnább bőr a szegénység szimbóluma lett, így a helyiek féltve őrzik fehérségüket.

A napfény és a bőrünk

A napfénynek csak 5%-át teszi ki a problémákat okozó ultraviola sugárzás (röviden UV-sugárzás), amelynek 3 típusa ismert: UVA, UVB és UVC. Az alacsony hullámhosszú UVC-t az ózonréteg teljesen kiszűri, így egyáltalán nem hat ránk. Az UVA-sugarak hullámhossza a legnagyobb. Ezek a sugarak hatolnak bőrünkben a legmélyebbre, azonnali pigmentációt, azaz barnulást okozva. Bár az UVA-sugárzástól kevésbé égünk le, hosszú távon a bőr öregedését eredményezi, és szerepet játszik a bőrdaganatok kialakulásában is. Az UVB-sugárzás hullámhossza kisebb, így a bőrnek inkább a felszínén hat, a mélyebb rétegekbe kevésbé jut el. Ez felelős a leégésért, ami szintén hozzájárul a bőrrák kifejlődéséhez.

naptej napégés
Sose húzzuk vagy kaparjuk le a hámló bőrt! Ilyenkor még érzékeny az alsó réteg, és nem ellenálló.

Bőrünk természetesen is védekezik a napsugarak ellen. Legmélyebben lévő rétegében pigmentsejtek vannak, amelyek festékanyagot (melanint) termelnek. A melanin az UV-sugarak hatására oxidálódik, és sötétebb lesz, ennek révén javul UV-elnyelő képessége. Magába szívja az UV-sugarakat, így óvva meg a többi sejtet a DNS-károsító sugárzástól.

A fájdalmas „vörösre égéshez” a melaninnak nincsen köze. Ha túl sok UVB-sugárzás éri a bőrt, akkor károsodik. Ilyenkor – mint másféle sérülések esetén is – a szervezet a hajszálereken keresztül több vért pumpál az égett területre, hogy gyorsítsa a gyógyulást. Ez a vérbőség felel a pirosságért.

napégés
Bőrünk bővebb vérellátással igyekszik gyógyítani magát.

Kétféle naptej: fizikai és kémiai úton működő

Legjobb, ha leszámolunk azzal a tévhittel, hogy nem szükséges védenünk bőrünket a nappal szemben. Nem kell tartanunk attól, hogy a napsugarak elleni védekezés miatt D-vitamin-hiányunk lesz, hiszen elegendő mennyiségű D-vitamin képződéséhez elég, ha napsütéses időben a két kézfejünk bőrfelületét naponta 10 percig érik a napsugarak.

A naptejeknek 2 fajtájat különböztetjük meg: a fizikai és a kémiai elven működőket. A fizikai fényvédők nem szívódnak fel, védőréteget képeznek a bőrön, amely visszaveri a sugarakat. Az ilyen fényvédők előnye, hogy nem ivódnak bele a bőrbe, és nem allergizálnak. Mivel a bőrön fehér, krémes réteget hoznak létre, ami felnőttek számára esetleg zavaró lehet, többnyire a drágább, gyermekeknek ajánlott fényvédők ilyenek. Hatóanyaguk a cink-oxid és a titán-oxid. Velük szemben a kémiai elven működő fényvédők felszívódnak, és elnyelik az UV-sugarakat. Ezek allergizálhatnak, valamint – egyes kutatások szerint – a szervezetben maradva mérgezőek is lehetnek.

Tényleg mérgező a naptej?

2019-ben az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal végzett egy kutatást, melynek eredményeként kiderült, hogy a kémiai fényvédőkben használt anyagok nem ürülnek ki a szervezetből, és esély van arra, hogy mérgezőek. Érdemes tudni, hogy az említett vizsgálatnak elég kevés, összesen 24 tesztalanya volt, akik egy héten keresztül minden nap fényvédővel kenték be magukat úgy, hogy minden alkalommal egy egész tubus tartalmát használták el.

gyerek naptej
Kisgyermekeknél fizikai fényvédő használata ajánlott.

Legnagyobb probléma az oxibenzonnal adódott, amelyről állati kísérletek során kiderült, hogy képes befolyásolni a hormonháztartás működését, így terhes anyáknak és kisgyerekeknek nem árt vigyázni vele. Természetesen – mint minden hasonló vizsgálat esetében – itt is voltak érvek a másik oldalon is, ugyanis ezt az anyagot már 30 éve használják a kozmetikai iparban, és embereken még nem mutattak ki megbetegedést. Azonban ha tehetjük, gyermekeink bőrét óvjuk inkább fizikai elven működő szűrőkkel, amelyeknél arra érdemes figyelni, hogy a titán-oxid szájba vagy tüdőbe kerülve hosszútávon mérgező, így ajánlatos inkább krém, mintsem spray formájában használni.

A korallok és a naptej

Nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a naptej az emberekre mérgező hatású, azonban a korallokra fokozottan veszélyes. A már említett oxibenzon a fő probléma, ugyanis nem ürül ki a korallok szervezetéből, ami a pusztulásukhoz vezet. A korallokra káros hatóanyagokat tartalmazó naptejek használatát több tengerparti turistaparadicsomban megtiltották. A csendes-óceáni Palau-szigetcsoport volt az első, de azóta Hawaiin, Key West-en és a Virgin-szigeteken sem lehet ilyet kapni.

Nem minden a faktorszám!

Az ipari szabványokkal foglalkozó egyik legnagyobb környezetvédelmi munkacsoport, az Environmental Working Group is megvizsgálta a naptejeket. Bizony kiderült, hogy nem minden a faktorszám! A faktorszám (SPF) azt fejezi ki, hogy mennyiszer több időt tudunk a napon tölteni a fényvédőt használva annál, amennyi idő alatt nélküle még éppen nem égnénk meg. Vagyis ha fényvédő nélkül öt percet tudunk biztonságosan eltölteni a napon, akkor egy 30-as faktorú naptejjel már 150 percet.

Jó, ha tudjuk, hogy a faktorszámok nem helyezhetők el egy konstans skálán, vagyis az 50-es naptej nem véd több mint kétszer jobban a 20-ashoz képest. Európában „50+”-ban maximalizálták a jelzést, mivel az ennél is nagyobb számok hamis biztonságérzetet adnának, pedig a védelem csak minimálisan lenne erősebb. Azt is hasznos tudnunk, hogy a faktorszám (SPF) csupán az UVB-sugarak elleni védelem hatékonyságát jelöli. A szintén káros UVA-sugarak elleni védelmet az IPD és a PPD rövidítések jelölik.

Napvédő faktorszám (SPF)Elnyelt UV (%)
250%
470%
887,5%
1593,3%
3096,7%
5098%
Jól látszik, hogy a kétszeres faktorszám nem jelent kétszeres hatékonyságú védelmet.
Forrás: phytokert.hu/ewg.org/sunscreen/

Az Európai Unióban – Amerikával szemben – jobb a szabályozás: kimondják, hogy az SPF-értéknek magában kell foglalnia legalább egyharmadnyi arányú PPD-értéket is.

Sok otthon elkészíthető, natúr naptej receptjét meg lehet találni a neten, ezek alapja legtöbbször kakaóvaj. Érdemes azonban vigyázni, mert ugyan a kellemes olajok táplálják a bőrt, UV-szűrő hatékonyságuk lényegesen kisebb, körülbelül 6 faktornak felel meg. Ha mégis ilyet választunk, szalmakalappal vagy kendővel tegyük biztosabbá a védekezést.

naptej
A DM, a Rossmann és a Müller saját márkás naptejeiben is bízhatunk.

Összegzésként elmondható, hogy nyáron a bőrünk védelme elsődleges, és ha kételkedünk a kemikáliákban, inkább válasszunk fizikai elven működő naptejet, valamint ne dőljünk be gondolkodás nélkül a faktorszámnak. Jó hír, hogy a három nagy itthoni drogérialánc saját márkás naptejei előkelő helyen végeztek a termékek tesztelésén, így nem szükséges túlságosan mélyen a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy a nyári napsütésben is biztonságban tudhassuk a bőrünket.

Ezt a cikkünket ajánljuk, ha meg szeretnéd tudni hogyan őrizhetnéd meg barnaságod ősszel is.

search icon