Mit talál, aki 10 millió év múlva elkezd ásni?
Amióta az ember először a csillagokra nézett, ott motoszkál a gondolatainkban a kérdés: vajon egyedül vagyunk? A választ még ma, a modern űrkutatás korában sem tudjuk egyértelműen megadni a bizonyítékok hiányában, noha az univerzum puszta mérete szinte biztossá teszi, hogy létezik más intelligens élet is. De mi van akkor, ha eddig rossz felé keresgéltünk, és valójában nem az égen, hanem a föld alatt kellene kutakodni?
Porból lettünk, porrá leszünk?
2018-ban jelent meg Adam Frank asztrofizikus és Gavin Schmidt klímakutató, a NASA Goddard Institute for Space Studies igazgatója tudományos publikációja az International Journal of Astrobiology tudományos folyóiratban, melyben egy egészen új elméletet vetettek fel az ipari civilizációk hatásával kapcsolatban. Hipotézisük központi kérdése az, hogy vajon a modern tudomány képes lenne-e kimutatni egy több millió évvel ezelőtt élt, mára letűnt civilizáció nyomait itt a Földön.
A koncepció időléptéke egészen zavarbaejtő. Ma egy átlagos ember, ha minden jól megy, 80–90 évig is élhet. Gondolatban nagyjából 200–250 évet vagyunk képesek átfogni, ha voltunk olyan szerencsések, hogy a dédapánk még tudott nekünk mesélni a dédapja koráról. Ez a generációk közötti emlékezetlánc viszont túlságosan rövid: gondoljunk csak az időszámítás kezdete óta eltelt két évezredre. És akkor még az ember írott történelme, mely nagyjából 5000–5500 évet ölel fel!
Van egy régi egyiptomi mondás, miszerint az ember az időt féli, az idő a piramisokat. De vajon milyen régiek is a piramisok? A gízai piramisokat az egyiptomi Óbirodalom idején, kb. 4500 évvel ezelőtt építették, és már ma is az évezredek homályában vész, amikor még teljes pompájukban voltak láthatók. Vajon hogy fognak kinézni 5–10–15 ezer év múlva? Mi marad belőlük egyáltalán?
Minél távolabbra tekintünk, annál valószínűbb, hogy nyomuk sem marad.
Mindezek fényében, vajon milyen nyomokat találnánk egy százezer éve letűnt civilizáció után? És akkor még nem is mentünk túlságosan messzire. Mi történik, ha millió éveket felölelő földtörténeti korokat ugrunk vissza az időben?
A szilúr-hipotézis
A páros elméletét gyakran szilúr-hipotézisként emlegetik. A szilúr időszak 443 millió évvel ezelőtt vette kezdetét és mintegy 25 millió évig tartott. Érdekesség, hogy a nevezett földtörténeti kornak gyakorlatilag mégsincs semmilyen köze a hipotézishez, csupán a nevet kölcsönözték tőle, amihez pedig a Doctor Who (Ki vagy, doki?) sorozatból merítettek ihletet a szerzők. A népszerű brit sci-fiben a szilúrok egy ősi, intelligens hüllőszerű humanoid fajt alkotnak, akik évmilliókkal az emberiség megjelenése előtt hoztak létre fejlett ipari civilizációt bolygónkon.
A képet AI generálta.
A tanulmány pedig éppen egy ilyen civilizáció hipotetikus létezéséről szól. A szerzők úgy definiálják az ipari civilizációt, mint ami globális léptékben képes hasznosítani a rendelkezésre álló külső energiaforrásokat, mint amilyen a fosszilis energiahordozók vagy a nukleáris energia. Ezek globális léptékű felhasználása ugyanis földtörténeti léptékben is képes olyan nyomokat hagyni, melyeket utóbb képesek lehetünk észlelni (vö. az ember által előidézett globális klímaváltozás). De vajon más nyomok nem maradnának?
Mit hagy maga után egy civilizáció?
A piramisok példájából következtethetünk arra: évmilliók távlatából aligha maradhatnak fenn közvetlen fizikai leletek. A Föld felszínének állandó formálódása, az erózió vagy épp a tektonikus változások mind ebbe az irányba mutatnak. De akkor mit kellene keresnünk?
Egy letűnt ipari civilizáció sokkal inkább közvetett nyomokból azonosítható: geológiai, kémiai, esetleg biológiai nyomok vezethetnek nyomra.
Ilyen lehet például az úgynevezett Suess-effektus: a fosszilis energiahordozók égetése nyomán eltolódik az egyes szénizotópok egymáshoz viszonyított aránya, mely az üledékrétegekből jól azonosítható. Vagy említhetnénk a mesterséges radioaktív elemeket is, melyek a természetben nem fordulnak elő, ám reaktorok működésekor vagy atomfegyverek esetében fellelhetők. Ilyen például az igen hosszú, több mint 80 millió éves felezési idejű plutónium-244-es izotóp. Ha ilyet találnánk, kezdhetnénk gyanakodni.
Érdekes módon a hatalmas időtávlatok ellenére is rábukkanhatnánk fizikai bizonyítékokra – csak épp nem a Földön, hanem más égitesteken kellene keresnünk őket. Ha a kihalt civilizáció eljutott a Holdra, vagy például a Marsra, az ott hátrahagyott szondák és egyéb eszközök a tektonikus mozgások, az erózió, a szél és a víz hiánya miatt szinte a végtelenségig fennmaradhatnának.
A képet AI generálta.
A dinók után, az ember előtt
Nagyjából 55–56 millió évvel ezelőtt érdekes történések zajlottak bolygónkon. A tanulmány szerint az időszak geológiai lábnyoma rendkívül hasonlít ahhoz, amilyet az emberiség modern ipari civilizációja fog hátrahagyni. Talán ekkor létezhetett egy olyan faj a Földön, mely hozzánk hasonlóan intelligens volt és képes volt olyan planetáris léptékű változásokat indukálni, melyek nyomait ma is azonosíthatjuk?
A paleocén-eocén hőmérsékleti maximum (PETM) idején hirtelen hatalmas mennyiségű szén került a légkörbe, amely 5–7 Celsius-fokos globális felmelegedést okozott. A különféle izotópok esetében, mint amilyen a fent is említett szén, épp olyan változások játszódtak le, melyek egy ipari civilizáció esetén várhatók. Közben különféle fémek koncentrációja hirtelen megugrott az érintett rétegekben, melyekből egyébként egy komolyabb kihalási hullámot is azonosítani lehet, mely azonban nem érintett minden fajt, elsősorban a tengeri élőlények néhány csoportjára korlátozódott. Az emlősök például elterjedtek azon a területen, amit ma Észak-Amerikaként ismerünk.
A szerzők szerint a PETM során tapasztalt változások iránya és nagyságrendje szinte teljesen megegyezik a mi civilizációnk feltételezett geológiai lábnyomával. Miért tűnik mégis úgy, hogy az események természetes eredetűek voltak?
Túl kevés a bizonyíték
Az üledékekben fellehető nyomok bizonyítják, hogy rövid idő alatt hatalmas mennyiségű szerves eredetű szén került a légkörbe. Ez azonban nem csak mesterséges úton történhetett. A történések ráadásul egybeestek jelentős tektonikus és vulkáni aktivitással.
Fotó: canva.com
A legvalószínűbb mechanizmus, hogy a földkéreg mozgásai nyomán forró vulkáni anyag hatolt be a természetes fosszilis tárolókba – olyan rétegekbe, melyekből mi is bányásszuk például a szenet, vagy pumpáljuk az olajat. A folyamat nyomán óriási mennyiségű szén-dioxid illetve metán került a légkörbe.
Ezt a lehetőséget támasztja alá az is, hogy a felmelegedés markerei mellett nem akadtunk további olyan bizonyítékokra (mint például a szintetikus szennyezőanyagok, műanyagok maradványai, vagy az atomhasadásból származó mesterséges radioaktív elemek) melyek egy modern ipari civilizációt feltételeznének.
És persze azt is érdemes számításba venni, hogy egy korábbi ipari civilizáció vélhetően kimerítette volna azokat a könnyen hozzáférhető fosszilis energiahordozókat illetve érceket, melyek ma is bőségesen jelen vannak.
De akkor mi értelme van ennek az egésznek, mi haszna van a szilúr-hipotézisnek?
Univerzális recept (egykori) civilizációk azonosítására
A kérdést két irányból lehet megközelíteni. A tanulmány célja részben az volt, hogy jobban megértsük a saját hatásunkat, a modern emberiség hatását a Földre. Azáltal, hogy megértjük milyen nyomokat hagyna egy hipotetikus letűnt civilizáció maga után, azt is jobban kontextusba tudjuk tenni, hogy a mi tevékenységünk milyen maradandó lábnyomot hagy a jövő számára.
Sőt, arra is rávilágíthat, hogy minden civilizáció – így a sajátunk is – véges természetű. Minél nagyobb nyomot hagyunk, annál valószínűbb, hogy civilizációnk rövid időtávon zátonyra fut. Ilyen értelemben viszont azt is megállapíthatjuk, hogy minél fenntarthatóbb egy civilizáció, annál kevesebb nyomot találhatunk utána – és talán annál tovább fennmaradhat.
A hipotézis másik kulcsa a földön kívüli élet keresésének segítése. Ha valahol olyan markereket találunk, melyek az elmélet szerint fejlett ipari civilizációhoz kapcsolódnak, akkor – még ha már letűnt társadalomról is van szó – bizonyítékokat találhatunk a földön kívüli értelmes élet létezésére.
Azt viszont fontos leszögezni, hogy a szerzők sosem állították, hogy létezett volna korábban a Földön egy fejlett ipari civilizáció. A tanulmány egy módszertani gondolatkísérlet arra, hogy egyáltalán észlelhető lenne-e a nyoma egy ilyennek.
Mit talál, aki 10 millió év múlva elkezd ásni?
Ezen a ponton érdemes visszakanyarodni a gízai piramisokhoz. Ahogy azt bárki megnézheti, aki ellátogat Egyiptomba, a 4500 éves remekművek ma már inkább romnak tekinthetők, semmint épületnek. Ha egy masszív, 6,5 millió tonnás kőtömegnek ez a sorsa ilyen rövid idő alatt, vajon milyen esélyei vannak modern épületeinknek, nagyszerű városainknak?
A válasz egyszerű, de kissé kényelmetlen: szinte semmilyen.
Földtörténeti léptékben szinte másodperceknek tekinthető az amit emberi civilizációnak nevezünk, melyet – ebben az értelemben – percek alatt fog nyomtalanul elmosni az elemek játéka. Valami mégis megmarad majd: civilizációnk kémiai lenyomata.
A képet AI generálta.
A légkörbe pumpált rengeteg szén-dioxid, a naponta eldobott műanyag, a természetben sosem létezett vegyületek, vagy épp az atomfegyver-kísérletek és nukleáris balesetek nyomán a légkörbe került mesterséges izotópok, és sok más nyom, mind olyanok, amelyek évmilliók távlatában is megőrződnek.
A jövő régészei – ha lesznek ilyenek – ezen nyomokból kiolvashatják civilizációnk történetét. Mindezt pedig egy alig néhány centiméteres üledékréteg elemzésével teszik majd meg – ennél több ugyanis nem marad majd korunkból. Ahogy más korokból sem.
