Négy szürke bálna tetemét találták meg az elmúlt napokban a San Francisco-öbölnél
Négy szürke bálna tetemét találták meg az elmúlt napokban a San Francisco-öbölnél

Az elmúlt 9 nap során 4 szürke bálna tetemét mosta a partra a víz San Francisco-öbölnél, melyek közül az egyik bálnát egy hajó ütötte el, a másik három állat esetében még nem sikerült megállapítani, hogy mitől pusztultak el.

Dr. Pádraig Duignan, a Tengeri Emlősök Központjának patológiai igazgatója szerint, az hogy a négy eset közvetlenül egymás után történt azért különösen riasztó, mert a faj egyébként is veszélyben van. Az első bálna, egy 12,5 méteres nőstény tetemét még március 31-én találták meg, a második szintén nőstény tetemét április 3-án, a harmadikat szerdán, a negyediket pedig egy nappal később sodorta a partra a víz.

A bálnákat számos emberi beavatkozás fenyegeti, többek között a halászfelszerelésekbe való belegabalyodás kockázata és hajótámadások. A klímaválság hatására pedig felmelegszik és elsavasodik az óceán, ami megváltoztatja az óriás emlősök számára szükséges zsákmány elérhetőségét, ez pedig alultápláltsághoz is vezethet.

A szürke bálnák minden télen több mint 16 ezer kilométert vándorolnak Mexikó partjaihoz, hogy párosodjanak és borjakat szüljenek, majd tavasszal és nyáron indulnak vissza északra. 2019-ben legalább 13 bálna tetemét találták meg a parton Kaliforniában. A kutatók szerint a mögött az állhat, hogy a bálnák nem találtak elég táplálékot a vándorlás során, így éhezve nem tudtak eljutni Mexikóból Alaszkába. Ezt arra alapozzák, hogy a szokatlanul sok haláleset után több rossz állapotú bálnát is láttak, illetve a felboncolt állatok közt is több volt az alultáplált.

Kristen Monsell, a Center for Biological Diversity’s Oceans program igazgatója szerint ez a négy eset csupán a jéghegy csúcsa, mivel a partra mosott tetemek körülbelül csak 10 százalékát teszik ki az összes halálesetnek.

(Guardian)

(fotó: pexels – Andre Estevez)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

 

search icon