Nem csak az aranyos állatok szorulnak védelemre
Nem csak az aranyos állatok szorulnak védelemre

A pandáktól a hópárducokig az állatvilág legszebb teremtményei uralják a természetvédelem körüli vitákat, de a kevésbé szép állatok is megmentésre szorulnak. Tanulmányok kimutatták, hogy az esztétikailag kevésbé tetszetős állatokkal kevesebb kutatás foglalkozik, és kevesebb természetvédelmi támogatást is kapnak. Egy 2020-as felmérés szerint a gerincesek, például az emlős állatok, illetve a halak és a hüllők védelmére 468-szor nagyobb összeget szánunk, mint például a rovarok vagy a pókok védelmére.

Pedig ezek az állatok is nélkülözhetetlenek a biodiverzitás, így a bolygó egészségének fenntartásához. Az On The Edge nevű szervezet, amelynek célja, hogy az embereket jobban összekapcsolja a természettel, most egy új kezdeményezést hozott. A szervezet nemrég két különleges videojátékot fejlesztett, hogy felhívja a figyelmet az állatvilág néhány kevésbé vonzó élőlényére. A Save the Purple Frog játékban egy lila békát kell elnavigálnunk egy akadálypályán, ahol baglyokat, kígyókat, vagy különböző járműveket kell elkerülnünk, hogy végül célba érjünk.

A különböző digitális történetmesélő kampányokkal együtt az On The Edge ezeket a játékokat arra használja, hogy felhívja a figyelmet azokra az állatokra, amelyek kevesebb figyelmet kapnak a természetvédelemben

– magyarázza Dr. Alex Bowman, az On The Edge természetvédelmi igazgatója.

Egy 2022-es francia tanulmány szerint a legrondább halakat fenyegeti leginkább a kihalás veszélye – ugyanakkor ökológiai szempontból ők a legfontosabbak. Az elhanyagolt, vagy nem kedvelt állatfajok gyakran ökológiai szempontból is kulcsfontosságúak. A darazsak például rendkívül értékes tagjai egy működő ökoszisztémának, mivel szabályozzák a hernyók, pókok és zöld legyek populációit.

Az On The Edge alapítvány célja, hogy innovatív digitális kampányok segítségével megszerettesse az emberekkel a kevésbé kedvelt állatokat. Erre azért is szükség van, mert egy 2015-ös tanulmány szerint az éghajlatváltozás miatt a bolygó minden hatodik faja örökre elveszhet, ha nem teszünk lépéseket a válság ellen.

(Forrás: euronews.com/green)

search icon