Nem hajózhatnak be többé a tengerjárók Velence lagúnáiba
Nem hajózhatnak be többé a tengerjárók Velence lagúnáiba

A héten megszületett a végleges döntés, amelyért az kulturális örökségért és a város természetes ökoszisztémájáért aggódók mindegyike drukkolt, de megvalósulásában csak kevesen hittek: kitiltották a nagy tengerjáró hajókat a lagúnából.

Az olasz kormány azután szánta el magát a történelmi döntésre, hogy az UNESCO kilátásba helyezte Velence világörökségi helyzetének átértékelését, és veszélyeztetett helyszínné nyilvánítását.

A hajók kitiltásának gondolata egyébként nem volt újdonság, Velence lakói és a nemzetközi közösség évek óta sürgették a döntés meghozatalát. Tavasszal mi is írtunk róla, hogy átmenetileg kitilthatják a városból a nagyobb hajókat. A követelések azonban ellentétben álltak a kikötői hatóságok és az idegenforgalmi intézmények érdekeivel.

Az főként turistákat szállító hajók komoly veszélyt jelentenek a lagúna törékeny ökoszisztémájára, valamint város több évszázados épületeinek stabilitására.

A most megszületett döntés értelmében a tilalom 2021. augusztus elsején lép majd életbe, és minden 25 ezer tonnánál nehezebb hajóra érvényes lesz. Ezek a jövőben nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető Giudecca-csatornába, ott csak kis utasszállító kompok és áruszállítók közlekedhetnek majd.

A hatóságok ideiglenesen a közeli Marghera ipari kikötőt jelölték ki a turistahajók fogadására, amely méreteiből adódóan nem megfelelő a legtöbb nagy hajó számára. Ennek nyomán a kormány határozatot hozott egy másik, 40 ezer tonnánál nagyobb hajók fogadására alkalmas terminál építésére.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon