Norvégiában már több elektromos autót adnak el, mint hagyományosat

Norvégiában már több elektromos autót adnak el, mint hagyományosat
Norvégiában már több elektromos autót adnak el, mint hagyományosat

A skandináv ország az első a világon, ahol ez megtörtént, 2020-ban a norvég autópiac 54,3%-át az elektromos autók tették ki, ráadásul ez az adat csak a tisztán elektromos járművekre vonatkozik, tehát a hibridek nélkül értendők.

Azt jósoljuk, hogy az elektromos autók a piac 65 százalékát teszik majd ki 2021-ben. Ha ezt sikerül elérni, az is valósággá válhat, hogy 2025-re kizárólag zéró kibocsátású autók alkossák a piacot.

– mondta Christina Bu, a norvégiai elektromosautó-szövetség vezetője.

Míg tíz éve az elektromos autók aránya még az 1 százalékot is alig érte el, tavaly már 42,4%-on állt, míg a korábbi egyeduralkodó dízel a 2011-es 75,7%-ról 8,6%-ra csökkent. Az ország az autógyártók figyelmét felkeltve a jövő környezetbarát közlekedésének egyik kísérleti terepévé vált.

Az elektromos hajtású autók részaránya hónapról-hónapra emelkedik az országban, decemberben már az összes új autó 66,7% volt tisztán akkumulátorról működő.

A norvég kormány is partner ebben, terveik szerint 2025-ig teljesen betiltanák a hagyományos üzemanyagú autók eladását, miközben az elektromos járművek kereskedelmét és használatát minden olyan adó alól mentesítenék, melyek a fosszilis üzemanyagokat használó autókat terhelik.

Némileg árnyalja a képet, hogy mindeközben a norvég alkotmánnyal több civilszervezet szerint ellentétben álló sarkvidéki olajkitermelés hamarosan megindulhat, miután a norvég alkotmánybíróság karácsony előtti ítélete elkaszálta a civilek keresetét.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(qubit)

search icon