Olajhatalomból hidrogénnemzet?
Olajhatalomból hidrogénnemzet?

Dubajban megkezdték a közel-keleti régió első ipari léptékű zöld hidrogén üzemének építését, mely nagyban hozzájárulhat a térség megújulóenergia-szektorának beindulásához.

Az üzemhez szükséges energiát egy szintén most épülő napelemfarm fogja biztosítani, mely 2030-as elkészültekor 5000 megawatt kapacitású lesz. Ez nagyságrendileg 2,5-szerese a paksi atomerőmű maximális kapacitásának.

Erre szükség is van, ha zöld hidrogént szeretnének előállítani, ugyanis a zöld jelző alapkövetelménye, hogy a hidrogént megújuló energia segítségével állítsák elő.

A gyár a Siemens Energy közreműködésével épül, a cég vezérigazgatója pedig nagy reményeket fűz a projekthez, és úgy véli a hidrogén kereskedelmi szempontból épp olyan gyors felfutást produkálhat, mint amilyet az elmúlt években a fotovoltaikus- és a szélerőműveknél tapasztaltunk.

Dubaj megújuló erőforrások terén, ezen belül is elsősorban a napenergiát tekintve hatalmas kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkezik, melyek a zöld hidrogén előállításának fejlesztésével előrevetíthetik az olajkorszak alkonya utáni jövőt, melyben az ország továbbra is energiaexportőrként lehetne jelen a világpiacon.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(CNBC)

search icon