Öt perc alatt feltölthető elektromos autó akkumlátor lehet a jövő nagy dobása
Öt perc alatt feltölthető elektromos autó akkumlátor lehet a jövő nagy dobása

A StoreDot nevű izraeli startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, hiszen mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig.

Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a ‘távolsági szorongást’, vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán.

nyilatkozta a céget 2012-ben alapító Doron Myersdorf találmányukról az ynet számára.

Négy jelentős nemzetközi befektető is támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.

A StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott.

A rendkívül gyors töltési képességet úgy érték el, hogy többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot.

Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek. Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt.

Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését az is késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10 000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként.

(MTI)

(fotó: pixabay – geralt)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon