Pisztácia – Több egyszerű sörkorcsolyánál
Pisztácia – Több egyszerű sörkorcsolyánál

Az ókori világ hét csodájának egyike Szemiramisz függőkertje. A legendás babiloni építmény sajnos nem vészelte át a történelem viharait, azt viszont tudni vélik a kutatók, hogy a kertben közel 3000 évvel ezelőtt már pisztáciafák virágoztak.

A szömörcefélék családjába tartozó pisztácia őshazája Közép-Ázsia, a mai Irán és Afganisztán területe. Arrafelé már Kr. e. 7000 táján elterjedt csemege volt, szervezetten termeszteni viszont csak évezredekkel később kezdték. A növényt az Ószövetségben is említik, ekkor már ismerhették szerte a Közel-Keleten. Az 1. század környékén római közvetítéssel jelent meg a Földközi-tenger medencéjében. Később a mediterrán és a közel-keleti konyhák fontos alapanyagává vált.

pisztáciaültetvény
Pisztáciaültetvény fiatal fákkal.
Forrás: Canva

A pisztácia nevének eredete: származási helye nyomán perzsa neve, a pistah volt a kiindulópont, ebből lett a görög pistakios, a latin pistacium, és ebben a formában került be a többi nyelvbe is.

Az amerikai kontinensre a 19. század közepe táján érkezett meg, és olyan jól érezte magát, hogy mára az Egyesült Államok lett a világ messze legnagyobb pisztáciatermelője.

OrszágTermelés tonnában
Egyesült Államok523 900
Irán135 000
Törökország119 355
Kína78 817
Szíria43 104
Globális termelés915 717
Pisztáciatermelés a világon 2021-ben
Forrás: FAO

A pisztácia ára

A pisztácia ára világszerte egyre magasabb, drágaságának pedig több oka is van. A legegyszerűbb magyarázat persze az, hogy mivel nagyon finom, sőt még egészséges is, nagy rá a kereslet. Ez viszont csak az indoklás egyik fele. A pisztácia árát felhajtó tényezők között sokkal fontosabb, hogy bizony kényes növényről van szó, termesztése nem a legegyszerűbb. Fajtától és termőhelytől függően az ültetése után akár 5–15 évre is szükség lehet ahhoz, hogy a fa termőre forduljon, és még a legjobb termőhelyeken sem jön le róla 30–50 kg-nál több pisztácia. A jó terméshez ráadásul kedvező időjárásra is szükség van.

pisztácia eredeti puha héjába
Friss pisztácia, melyen még rajta van a külső héj.
Forrás: Canva

Összességében elmondható, hogy a pisztácia kedveli a forró és száraz nyarakat, de vízszükséglete is jelentős. Az egyik legnagyobb termőhelynek számító Kaliforniában épp ez jelenti a fő problémát: a jól jövedelmező pisztáciaültetvények (valamint a mandula és az avokádó is) rengeteg vizet igényelnek, ami az évtizedes aszállyal küzdő térség egyébként is sérülékeny vízellátását még nehezebb helyzetbe sodorja.

Érdekesség, hogy a klímaváltozással párhuzamosan egyre inkább realitássá válik a pisztácia magyarországi termesztése. Erről korábban az egyik első hazai termelővel, a Balaton-felvidéki Köveskálon gazdálkodó Badics Lászlóval beszélgettünk. A termelő szerint itthon egyelőre a legnagyobb nehézséget a fagy jelenti, valamint az, hogy a hazai klíma túl párás az érés időszakában. Ez komoly veszélyt jelent, ugyanis a pisztácia érzékeny a gombabetegségekre.

A jótékony hatások, és amire oda kell figyelni fogyasztásakor

A jó minőségű pisztácia képes szinte függőséget okozni, egyszerűen azzal, hogy nagyon finom. Ahogy néhány más mag esetében is, a bontás és a rágás ritmusa önmagában is hatalmas élvezet, a pisztáciánál a kemény héj miatt pedig talán még inkább az. Fogyasztása viszont nem csak élvezetes, de egészséges is. Az apró mag igen gazdag egészséges zsírsavakban, ásványi anyagokban, fehérjékben, vitaminokban és antioxidánsokban.

nassolni való pisztácia
Érdemes akár naponta fogyasztani belőle, de túlzásba sem szabad esni, hiszen nagyon magas a kalóriatartalma.
Forrás: Canva

A zsírok miatt viszont kalóriatartalma is magasnak mondható, így fogyókúra idején érdemes visszafogni a fogyasztását. A kutatások szerint hozzájárul például a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez és a koleszterinszint kiegyensúlyozásához. Érdemes a sótlan változatát választani.

A pisztáciában található fontosabb összetevők és tápanyagok:

  • egyszeresen telítetlen omega-3- és omega-6-zsírsavak,
  • foszfor, kalcium, magnézium, vas, réz, kálium,
  • B6-vitamin,
  • antioxidánsok, például lutein és zeaxantin,
  • étkezési rostok,
  • aminosavak,
  • arginin.

Pisztácia a konyhában

Nassolnivalónak elsőrangú, de a pisztáciát nem csak magában fogyaszthatjuk. Keleten évezredek óta fontos konyhai alapanyag, de a nyugati gasztronómiában is egyre inkább helyet követel magának. Ahogy sok más alapanyagnak, a pisztáciának is van európai kapcsolódása: már az ókori római szerző, Apicius is említi szakácskönyvében.

a közel-keleti baklava az egyik legjobb pisztáciás sütemény
A jó baklava elképzelhetetlen pisztácia nélkül.
Forrás: Canva

Nálunk talán a fagyi volt az első fecske, talán nem véletlenül. Bár a pisztácia sós ételekben is kitűnő, legismertebb felhasználási köre az édességeké. A török baklava és más mézes sütemények elképzelhetetlenek pisztácia nélkül. Az elmúlt években az egészséges táplálkozás hullámát meglovagolva új formájában is hódító útra indult. Ez pedig nem más, mint a pisztáciakrém, amely megfelelően elkészítve elképesztően finom és egészséges csemege.

Pisztáciakrém-recept

A pisztáciakrém házi elkészítése nem kíván komoly konyhai tapasztalatot, néhány egyszerű összetevő és egy erős aprítógép kell csupán hozzá. Kipróbálni viszont nemcsak azért érdemes, mert a saját ízlésünk szerint ízesíthetjük, hanem azért is, mert jóval olcsóbb a bolti verziókhoz képest. Ráadásul az utóbbiak többségének alkotóeleme az ázsiai esőerdők irtásáért és az orangutánok eltűnésért felelőssé tehető pálmaolaj is. Jobb tehát, ha mi készítjük el. Ehhez a receptet innen kölcsönöztem.

pisztáciakrém kekszen
A pisztáciakrém minden formában isteni csemege.
Forrás: Canva

Hozzávalók

  • 70 g sótlan pisztácia héj nélkül,
  • 70 g fehércsoki,
  • 20 g (por)cukor,
  • 50 ml tejszín,
  • 1 ek olívaolaj.

Elkészítés

A pisztáciát meghámozzuk, majd néhány percre forró vízbe tesszük. Erre azért van szükség, hogy el tudjuk távolítani a magot borító barnás, pirosas héjat, és a krémünk csodálatosan zöld lehessen. A vízből kiemelt pisztáciát konyharuhára vagy papírtörlőre borítjuk, majd óvatosan dörzsölve eltávolítjuk a héjat. Ezután a fehércsokival, a porcukorral, a tejszínnel és az olajjal együtt mehet az aprítóba. Néhány perc pörgetés után – rövid szünetekkel, hogy kíméljük az aprítónkat – már kész is a csodás házi pisztáciakrémünk.

A pisztácia termesztése: ezeket tartsd szem előtt!

Bár Magyarországon is meg lehet próbálkozni a termesztésével, azt fontos tudni, hogy termésre csak megfelelő körülmények és gondoskodás esetén számíthatunk. A legjobban olyan helyen növekszik, ahol a tél elég hideg (fagyási igénye 600–1500 óra), de nem túlságosan, mert a nagyobb fagyokat nem viseli el, a nyár pedig hosszú és forró. Így azt már az elején le kell szögezni, hogy a sikerre viszonylag kicsi az esélyünk.

Szaporítása magról vagy oltással történhet. Ha termést is szeretnénk, akkor érdemes a kertészetekben direkt ilyen célra szánt fajtákat választani. A magról nevelt példányok esetében nem feltétlenül számíthatunk termésre, már csak azért sem, mert ehhez hímnemű és nőnemű fára is szükségünk van. A magról nevelt fák neme csak az első termés idején, azaz 6–15 évesen derül ki. A kertészetekben általában nőnemű fákra oltják a porzós egyedet, így biztosítják, hogy a fa később termést hozzon.

Fontos, hogy a konténert nem viseli jól, nem fejlődik szépen, így amint tehetjük, érdemes kiültetni. Mivel fényigénye magas, érdemes kertünk legfényesebb pontját kiválasztani számára. A nedvességet, illetve a magas páratartalmat rosszul viseli, ilyen környezeti körülmények esetén nem érdemes a pisztáciát választanunk.

A kifejlett fa akár a 10 méteres magasságot is elérheti, de erre azért jócskán várni kell, mert lassan fejlődik. Hajlamos arra, hogy idővel meghajoljon, így fontos gondoskodnunk támasztékról is.


A nagyüzemi mezőgazdasági módszerek, a természetet kizsákmányoló megoldások világszerte egyre nagyobb problémákat okoznak. A pisztácia nagyüzemi termelése is egy ilyen kézzelfogható probléma, legalábbis azokon a területeken, ahol a fák csak öntözéssel tudnak teremni. A Planet Budapest Fenntarthatósági Expó számos szakmai résztvevője és kiállítója foglalkozik a regeneratív mezőgazdasági eljárásokkal, melyek megoldást jelenthetnek, a lassan egész civilizációnkat fenyegető válságra. Magyarországon is több olyan gazdaság működik, melyek nem a természet ellen, hanem azt segítve termelik meg élelmiszereink minőségi alapanyagait. Ilyen például a Száron működő Csoroszlya Farm, melynek vezetőjével, Nobilis Ágostonnal a rendezvényen beszélgettünk.

search icon