Rekord éve volt a megújulóknak 2020
Rekord éve volt a megújulóknak 2020

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) friss jelentése szerint tavaly közel 50%-al volt magasabb a megújulók bővülése, mint egy évvel korábban.

2020-ban 260 GW kapacitással bővültek a megújulók világszerte, miközben az összes fosszilis alapú új kapacitás 60 GW-ra csökkent a 2019-es 64 WG-ról. Az IRENA adatai szerint tavaly az új villamosenergia-kapacitás több mint 80%-a megújuló volt.

Bár az új megújulók 91%-át a szél- és naperőművek tették ki, a megújuló energiamixben a legnagyobb részaránya továbbra is a vízenergiának van.

A 2020-as év kihívásai és bizonytalansága ellenére a megújuló energia vitathatatlanul egy jobb, igazságosabb, ellenállóbb és tisztább jövő optimizmusának forrásává emelkedett.

– mondta Francesco La Camera, az IRENA főigazgatója

A szervezet szerint a 2020-as évtized a megújuló energiákról szólhat majd, amelyben jelentős szerepet játszik az is, hogy a tiszta technológia iránti kereslet folyamatosan nő, miközben a költségek egyre alacsonyabbak. Erre pedig minden bizonnyal szükség is lesz, ha a 2050-es célokat el szeretnénk érni.

Jelenleg a globális megújuló energiatermelés kapacitása 2799 GW, a tavalyi bővülés tehát meghaladta a 10%-ot. A megújulók telepítésében Kína játszotta a legnagyobb szerepet 136 GW új kapacitással, a második helyre pedig az Egyesült Államok került 29 GW-tal.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(renewableenergyworld)

search icon