Robbanóanyagok, szobrok, sőt elárasztott falvak kerülnek elő az aszály miatt

Robbanóanyagok, szobrok, sőt elárasztott falvak kerülnek elő az aszály miatt
Robbanóanyagok, szobrok, sőt elárasztott falvak kerülnek elő az aszály miatt

Az északi félteke jelentős részét hónapok óta aszály sújtja. A tartós hőhullámokkal társuló csapadékhiány miatt folyók és tavak száradtak ki, ami komoly problémát okoz a hajózásnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak. Az apadó vízszintek ugyanakkor feltártak néhány különleges emléket­ is.

Augusztus közepén Budapestnél, a Szabadság híd lábánál a Dunából ismét előbukkant az Ínség-szikla, amely onnan kapta nevét, hogy csak aszályos időszakban látható, egészen pontosan akkor, amikor a vízállás Budapesten 93 centiméter alá csökken. Ugyancsak a Duna rejtegette eddig azt a mozsárgolyót, amelyre tűzszerész búvárok bukkantak kiképzés közben a napokban a Duna belvárosi szakaszán, ahol feltételezhetően Buda 1686-os ostroma óta szunnyadt.

A második legnagyobb hazai folyó, a Tisza is rejt kincseket. Először 2003-ban látták meg Szolnok belvárosában a ma álló közúti Tisza-híd közelében a török kori cölöphíd maradványait. Idén júliusban ismét előbukkantak a facölöpök. A szakemberek szerint ez volt a Tisza első állandó hídja, amely egyben az első állandó folyami átkelő a mai Magyarország területén.

A római Tevere (Tiberis) folyóból ősi híd romjai kerültek elő, amelyet Néró császár építhetett időszámításunk szerint ötven körül. Alacsony vízállásnál mindig lehetett látni a romok kis részét, de most a szokásosnál jóval több bukkant elő az építményből, amely az 1911-ben átadott II. Viktor Emánuel híd közvetlen közelében látható.

A spanyolországi Barcelona melletti kiszáradt gátnál egy kilencedik századi román stílusú templom tetszeleg meglehetős épségben. A Madridtól keletre fekvő Buendía víztározónál pedig egy falu romjai és fürdőházak tűntek fel újra. Az Egyesült Királyságban is találtak szárazra került kincseket. Előkerültek például Derwent falu templomának romjai.

A kínai Jangce folyóban buddhista szobrokra leltek. A több mint hetven napja tomboló hőhullám – és a csapadékhiány – hatására a folyó vízszintje drasztikusan csökkent. A víz alól kerültek elő a nagyjából hatszáz éves kő Buddha-szobrok, melyek feltételezhetően a Ming-dinasztia idejéből származnak.

A szárazság másféle váratlan következményekkel is járt Európa egyes részein. Franciaországban a kánikula és aszály kimondottan jól jön a sólepárlók működtetőinek. A magas hőmérséklet felgyorsította a sós víz elpárolgását, ami azt jelenti, hogy Guérande régió sótermesztői rekordterméssel számolhattak a Fleur de Selből, azaz a Só Virága néven ismert különleges tengeri sóból. Ennek az ételízesítőnek az íze egyedülálló, ásványi anyagokban nagyon gazdag, főleg magnézium-, kalcium-, vas- és jódtartalmát kell kiemelni.

(Forrás: magyarnemzet.hu Kép: pexels.com)

search icon