Tör előre a növényi alapú étrend Kínában
Tör előre a növényi alapú étrend Kínában

Kína úttörő szerepet játszhat a növényi húsok elterjedésében, miközben az ország valódi húsfogyasztása, aminek visszafogását az állam is támogatja, a jövőben csökkenhet.

A Föld legnépesebb országával kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy a jólét növekedéséhez egyre több és több hús fogyasztása kapcsolódik. Míg 1960-as években átlagosan 5 kiló húst ettek évente a kínaiak, addig mára ez a szám 48 kilóra nőtt, amely ugyan még mindig nagyjából a fele annak, amennyit az Egyesült Államokban fogyasztanak, de a világ hústermelésének így is 28%-kát a kommunista ország lakói fogyasztják el.

Ezek miatt is érdekes és pozitív fejlemény, hogy úgy tűnik, változóban van az ország étkezési kultúrája. Az elmúlt 5 évben 17,2%-kal nőtt a vegán termékek piaca, és a környezettel illetve a koronavírushoz hasonló járványokkal kapcsolatos aggodalmak a jövőben egyre több embert késztethetnek arra, hogy növényi központú étrendre térjen át.

Ráadásul a kínai vezetés már 2016-ban bejelentette, hogy meg szeretné felezni a húsfogyasztást, az állampolgárokat pedig kampányokkal próbálták rávenni arra, hogy a napi húsbevitelüket vigyék le 40-75 gramm közé.

Tovább árnyalja a képet, hogy egy nemrégiben készült felmérés szerint a kínai emberek 86,7%-ka kóstolt már valamilyen növényi eredetű húst. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kína milyen komoly kapacitásokkal rendelkezik a növényi fehérjék feldolgozását illetően, nem nehéz belátnunk, hogy a növényi húsok előtt fényes jövő áll az ázsiai országban.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(ecowatch)

search icon