Történelmi győzelmet ünnepelnek a környezetvédők Franciaországban
Történelmi győzelmet ünnepelnek a környezetvédők Franciaországban

Tegnap felelősnek mondta ki a bíróság a francia államot az éghajlatváltozás elleni küzdelem elmulasztásában. A pert négy francia civil szervezet indította egy több mint 2 millió ember által aláírt petíció kíséretében.

Az Oxfam France, a francia Greenpeace és két másik szervezet azért indította a pert, mert vádjaik szerint a Emmanuel Macron elnök és a kormány nem tartotta be a 2017-ben megfogalmazott ígéretét, miszerint „újra nagyszerűvé teszi bolygónkat”.

Az Oxfam France a Twitteren az éghajlat történelmi győzelmeként értékelte a bíróság döntését, melynek értelmében jelképesen megítéltek 1 euró kártérítést is. Persze ennél jóval fontosabb, hogy az ítélet precedenst teremtett azt illetően, hogy az államok igenis felelősségre vonhatók az ökológiai károk egy részéért. A civilek szerint „hatalmas előrelépés a francia jogban” annak elismerése, hogy törvénytelen az, hogy a francia állam nem tartja be a saját klímavállalásait.

A megtett kötelezettségvállalásai mértékében, amelyeket nem tartott tiszteletben (…) az államra felelősként kell tekinteni a megállapított ökológiai kár egy részében” – fogalmaztak a bírók.

A párizsi közigazgatási bíróság két hónap haladékot adott az államnak arra, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása elleni küzdelemben tett kötelezettségvállalásai tiszteletben tartására meghozza a kellő intézkedéseket.

Az állam nevében Barbara Pompili, az ökológiai átmenetért felelős miniszter közleményben jelezte, hogy a kormány tudomásul veszi a bíróság döntését, miután továbbra is elkötelezett az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, tudatában van a legitim elvárásoknak, és figyel a civil szervezetek felszólításaira.

Franciaország egyébként 2030-ra vállalta, hogy az 1990-es kibocsátási szinthez képest 40%-kal csökkenti az emissziót, ehhez képest viszont a kormány klímaügyi tanácsadó bizottsága a tavalyi év végén arra a megállapításra jutott, hogy az ország még nagyon messze van ettől a céltól.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(aljazeera/mti)

search icon