Új mezítlábas túraösvény nyílt Budapest közelében

Új mezítlábas túraösvény nyílt Budapest közelében
Új mezítlábas túraösvény nyílt Budapest közelében

Új mezítlábas ösvény nyílt Mogyoródon, a Gödöllői-dombvidék peremén, a település melletti erdőben.

A különböző anyagú ösvényszakaszok taposása állítólag egészséges, pláne, ha egy része hideg vizű patakon megy át, ráadásul a mostani kánikulában kifejezetten kellemes bakancs nélkül kirándulni.

A túrát a Mogyoródi Főtéren a legjobb elkezdeni, van bőven parkolóhely, és megáll itt a Budapestről, Gödöllőről érkező busz is. Innen a Csíkvölgyi úton továbbsétálva 200-300 méterre fekszik a természetes bejárat az erdőbe, ahol feltűnik a mezítlábas ösvény eleje.

Az ösvény tobozos résszel indul, amit a látogatók 80 százaléka ki is kerül. Innen még tucatnyi fajta különböző talajon lehet lépkedni mintegy 100 méter hosszan: a farönk, tégla, homok, fakéreg, gyöngykavics – a tobozok után bármelyik kellemes érzés.

Az ösvény az erdőben, a fák árnyékában kanyarog. Elég sok a látogató, főleg gyerekes családok. Inkább a gyerekek szaladgálnak mezítláb a különböző felületeken, a felnőttek mellettük sétálnak, vagy cipőben tapossák az ösvényt. A vállalkozóbb kedvű mezítlábas anyukák egymás között megbeszélik, hogy a kis túra (a tobozos részen kívül) nem is fáj, inkább olyan, mint egy talpmasszázs.

A többféle borítású mezítlábas ösvény Sebastian Kneipp, német katolikus pap és természetgyógyász ötlete az 1800-as évekből. Úgy tartotta, hogy a sétálgatás a különböző anyagú talajon valójában tényleg egy talpmasszázs, felpezsdíti a vérkeringést, fejleszti az egyensúlyérzéket. Módszere később divatba jött Németországban és Ausztriában, de az elmúlt tíz évben Magyarországon is tucatnyi ilyen ösvényt építettek.

A mezítlábas ösvény lényegében 10 perc alatt bejárható, de elágazik belőle egy erdei csapás, ami egy fák közé rejtett kis játszótérre vezet, onnan pedig egy kis fahídon át, tovább a sűrűbe, a patak mentén.

Fontos tudni, hogy a mezítlábas ösvények nem ajánlottak cukorbetegeknek, vérzékenyeknek!

(Forrás: telex.hu Kép: pexels.com)

search icon