A Nemzeti Energia- és Klímatervről (NEKT), azon belül a fenntartható energiaforrásokról és az atomenergiáról beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának legújabb adásában Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Czepek Gáborral, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárával.
A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón tartott beszélgetésen Czepek Gábor kiemelte, a NEKT azon alapul, hogy szuverén energiapolitika a klímasiker kulcsa. Ezért a NEKT a szuverenitásra épül és azt tartalmazza például, hogy 2030-ra 1990-hez képest 50 százalékos szintre tudják csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az Energiaügyi Minisztérium elsődleges célja, hogy Paks2 bekapcsolásával a 2030-as évek elejére a villamos energia legalább 50 százalékát fenntartható módon (atomenergiával és megújuló energiaforrásokkal) állítsa elő az ország.
Czepek Gábor úgy vélte, ezzel a 2030-as 50 százalékos céllal, kiegészítve még a hazai földgázzal és egyéb megújuló energiaforrásokkal (a napenergián kívül), elérhetjük az év nagy részében az energia-szuverenitást. A célszámok teljesítése érdekében a NEKT öt fő területet határoz meg: a fenntartható energiaforrások első és második szintje, előbbihez az atom és napenergiát, utóbbihoz a geotermiát, a szél és a vízenergiát sorolta. Ezeket követi a közlekedés elektrifikációja, az energiahatékonyság elérése a középületeknél, vállalkozásoknál és a lakosságnál, valamint az erdősítés.
Az államtitkár a magyar energia- és klímapolitika kapcsán kitért Brüsszel elmúlt másfél éves tevékenységére is, amit „nem tudnak nem kritikával szemlélni”.
Ha elfogadjuk, hogy közös európai cél a zöld átmenet biztosítása, ha elfogadjuk, hogy ez szükséges ahhoz, hogy Európa gazdasága önálló lábra álljon, ha már mesterségesen leválasztotta magát az eddigi orosz-európai egyensúlyról, akkor ehhez pénz kell
– jelentette ki Czepek Gábor. Egyúttal jelezte, az EU válasza erre az, hogy az úgynevezett helyreállítási alap 150 milliárd eurót szánt energia átállásra és energia fejlesztési területekre.
Az államtitkár emlékeztett, hogy 2021 végén kezdtek „megugrani” a villany- és a gázárak. A békeidős gáz ára 20-25 euró/megawattóra volt, ez azonban 2021 végén 50 euróra, a háború kitörését követően pedig 100-150 euróra nőtt. Míg előbbinél a fenntarthatósági, utóbbinál már az ellátás biztonsági felárat kellett megfizetni. Ez a folyamat oda vezetett, hogy 2022-ben 200 milliárd eurónak megfelelő összeg áramlott ki az EU tagállamaiból, nagyrészt amerikai, orosz és arab pénztárcákba, jó politikával legalább a fele ennek megspórolható lett volna – tette hozzá az EM államtitkára.
Áder János kiemelte, „nagyon kétszínű és nagyon képmutató játék, hogy miközben van egy elvárás, hogy váljunk le az orosz olajról, az ehhez szükséges pénzügyi forrásoknak még egy részét sem kapjuk meg”. Példaként a Mol-t említette, amelynek nagyon súlyos 100 milliárd forintokat kell majd beleölnie a technológia váltásába. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyes energetikát érintő kormányzati tervekhez egyelőre az EU zöld átállás alapjából Magyarország „egy fillért” sem kapott, ezt mind saját forrásból kell megvalósítania úgy, hogy részben a koronavírus, részben a háború miatt elég jelentős veszteségek érték a költségvetést.
A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)
Fotó: Canva