Kétrészes cikkünk első része ide kattintva érhető el.

A tudomány nem kristálygömb

Az, hogy a tudomány komplex rendszerek hosszú távú viselkedését nagy pontossággal előre jelezze (tehát jósoljon), meglehetősen új elvárás. Távol áll attól, amiről kezdetben szóltak a tudományos predikciók.⁷ Ezek alkalmazása eredetileg azt a célt szolgálta, hogy sikerüljön valahogyan ellenőrizni, validálni a megfogalmazott elméletek helyességét. Például az az ellenőrizendő elméletünk, hogy a madarak a csillagos égbolt segítségével tájékozódnak. A predikciónk ez alapján az, hogy ha beteszem őket egy zárt épületbe, nem tudják majd, merre induljanak.

Ha megvalósítjuk a kísérletet, és tényleg ez történik, a predikciónk helyes volt, azaz valószínűleg az elméletünk is az. Vagy: ha a mágneses tér alapján tudják, hogy merre van az arra, akkor mágnessel megzavarva őket ismét tanácstalan madár lesz az eredmény. Ezeknél nyilván vannak bonyolultabb esetek is, de a lényeg valami ilyesmi. A tudományos belátásokat és a pontos előrejelzéseket nem érdemes összekeverni.⁷ A tudományos belátásra egy példa annak a felismerése, hogy a folyók menti síkságokon, az ártéren nagyobb az árvíz kockázata, mint a domboldalakon.⁷ Az előrejelzés pedig az, ha megpróbálom megmondani, hogy melyik napon, melyik területen mekkora áradás fog bekövetkezni.⁷ Vegyük észre, hogy nagyon sok esetben elegendő információt nyújt a belátás, például: ne építkezzünk ártérre!

Kapcsolódó bejegyzések

Milyen az ideális erdő?

Amikor elmegyünk kirándulni, erdőt járni, eszünkbe sem jut, hogy szinte esélyünk sincs érintetlen tájakon barangolni. Az ember keze nyoma mindenhol ott van, így az erdeinken is.

Egyébként egyáltalán nem értelmetlenek a komplexebb rendszerekre vonatkozó predikciós próbálkozások sem: az időjárás-előrejelzés például ilyen. Itt egyébként valószínűségi előrejelzésekről van szó. Mindannyian tudjuk, hogy nem tökéletes, de a semminél sokkal jobb. Azzal az elképzeléssel viszont érdemes lenne leszámolni, hogy minden jelenséget lehetséges és kívánatos előrejelezni. Ha elfogadjuk, hogy van bizonytalanság, elkezdhetünk alkalmazkodni hozzá, és ennek tudatában hozhatjuk meg a döntéseket.⁵

Kijelentő helyett használjunk feltételes vagy óhajtó módot!

A jövő lényege az, hogy még nem történt meg, és hogy mi fog bekövetkezni, az sok feltétel függvénye. A jövőt ezért „ha” nélkül leírni lehetetlen. Mondhatjuk, hogy „ha minden így megy tovább, akkor…”, vagy hogy „ha sikerül letérni a mostani pályáról, akkor…” ez és ez fog történni. De ha kihagyjuk a „ha”-t a mondatból, a feltételezéseink attól még ott maradnak a képletben, csak partvonalon kívülre helyeztük őket. Ettől viszont úgy tűnik, mintha az igazságot mondanánk. Talán az előfeltevések szándékos és véletlen lespórolása az egyik legproblémásabb vonása az egyféle lehetséges jövőt lefestő narratíváknak. (Sok nyilatkozat alapján úgy tűnik, a „szakértők” nincsenek is tudatában sok előfeltevésüknek, de erről majd egy másik cikkben.)

Ki sem robbant forradalmak

Szokták mondani, hogy ha sikerülne megjósolni a forradalmakat, ki sem törnének. Ez jól rávilágít arra, hogy a jövőt mennyire alapvetően befolyásolja az, hogy mit hiszünk, mit állítunk róla. Amikor egy kutató előáll egy jövőképpel, és azt állítja be igazságként, úgy tesz, mintha ez a jóslat kívül állna a leírni kívánt rendszereken. Pedig nem ez a helyzet: a jóslatok befolyásolhatják, hogy milyen lesz a jövő! Ha a jóslat saját maga okozza a megvalósulását, önbeteljesítő jóslatról beszélünk (lásd a vizsgára nem tanulás példáját itt).

Kapcsolódó bejegyzések

Válts ökológiai gazdálkodásra!

2021. november 25-ig még nyitva áll az a minden eddiginél magasabb támogatási összegeket biztosító, összesen 40 milliárd forint keretösszegű pályázat, amely biogazdálkodás fenntartására és biotermelésre való átállásra igényelhető.

A jóslatok, melyek a Föld ökológiai állapotát igyekeznek leírni a következő évtizedekre nézve, mindenképpen bizonytalanok. Van köztük, amely jobban közelíti az eljövendő valóságot, mint mások, de az, hogy mi jön el tényleg, azon is múlik, hogy melyik jövőképet hisszük el. Sokan elsiklanak afelett, hogy a földi ökológiai rendszerek jövőbeli állapotát nem pusztán a környezet változásai, hanem a társadalmi rendszerek változásai is meghatározzák. Épp ezért elengedhetetlen a társadalomtudományok hangsúlyos részvétele a fenntarthatósági vitákban.^8,9,10 A társadalmi és az ökológiai rendszerek elválaszthatatlanul összefonódnak (nem véletlen, hogy a kérdéssel foglalkozó tudományterület és helyett kötőjelet tesz a kettő közé: társadalmi-ökológiai). Kevés, ha csak az ökológiai, éghajlati rendszerekről mondunk valamit. Ha ezt tesszük, akkor figyelmen kívül hagyjuk a társadalmi rendszerek alapvető jelentőségét, és mindazokat a problémákat, amelyek utóbbi rendszerek előrejelzéseivel kapcsolatban felmerülnek. A klímamodellek nagyon érzékenyek az előfeltevésekre, melyek között a gazdaság trendjeire és a technológiai innovációkra vonatkozó elképzelések is sorakoznak. Ezek pedig megjósolhatatlanok.¹¹

A ma tapasztalható folyamatok meghosszabbításaként leírt jövőképek nem feltétlenül pontosabbak, valószínűbbek, igazabbak – csak hihetőbbek. Ez pedig hatalmas különbség.

Van alternatíva

A (normál) tudomány tehát nem való arra, hogy tökéletesen biztosat állítson az ökológiai katasztrófa bekövetkeztével, a jövővel kapcsolatban. Felbecsülhetetlen tudást nyújthat, de végérvényes válaszokat nem. Azoknak az összetett problémáknak, amelyekkel szembenézünk, van néhány olyan sajátosságuk, amelyek együttese másfajta tudományos megközelítésért kiált.

Az ökológiai válsággal kapcsolatban rendkívül magasak a tétek (az emberek és az emberen túli élővilág életminősége, túlélése), és nagyok a bizonytalanságok is. Vitatottak az értékek: mennyire fontos számunkra az anyagi javak bősége, az idős fák látványa, az egészségünk vagy a társadalmi igazságosság? Ráadásul nagyon-nagyon sürgősen kellene döntéseket hozni. Épp ezért a normál tudomány illetékességi körének határán vagyunk: ez a posztnormál tudomány tere.^12,13 A posztnormál tudományban központi szerepe van a tudás közös létrehozásának, a normatív elemek felismerésének (azaz észrevesszük, hogy az értékválasztások elkerülhetetlenek), a részvételiségnek.¹³ Nem elefántcsonttoronyban dolgozó, elérhetetlen, fentről lefelé beszélő „tudósok” világáról van szó. A végkövetkeztetés tehát hasonló, mint korábbi cikkünkben: ahelyett, hogy passzív befogadóként hallgatjuk a tudományos(nak hangzó) megállapításokat, vegyünk részt aktívan a jövőnk formálásában! A tudomány működésén, a tudományról alkotott képünkön kívül a jövőről alkotott elképzeléseinken is változtatnunk kellene.

Szakirodalom:

¹ Kutrovácz. G., Láng, B., Zemplén, G. (2008). A tudomány határai. Typotex Kiadó, Budapest.

² Meadows, D. H. (2008). Thinking in systems: A primer. Chelsea Green publishing.

³ Saltelli, A., Bammer, G., Bruno, I., Charters, E., Di Fiore, M., Didier, E., … & Vineis, P. (2020). Five ways to ensure that models serve society: a manifesto. Nature, 582, 482–484.

⁴ Ravetz, J. (1999). Models as Metaphors: A new look at science. Urban Lifestyles, Sustainability and Integrated Environmental Assessment (Ulysses) working paper WP-99-3. Ulysses project.

⁵ Gershenson, C. (2013). The implications of interactions for science and philosophy. Foundations of Science, 18, 781–790.

⁶ Sarewitz, D. (2004). How science makes environmental controversies worse. Environmental science & policy, 7(5), 385–403.

⁷ Sarewitz, D., & Pielke Jr, R. (1999). Prediction in science and policy. Technology in Society, 21(2), 121–133.

⁸ Kinzig, A. P. (2001). Bridging disciplinary divides to address environmental and intellectual challenges. Ecosystems, 709–715.

⁹ Liu, J., Dietz, T., Carpenter, S. R., Folke, C., Alberti, M., Redman, C. L., … & Provencher, W. (2007). Coupled human and natural systems. AMBIO: a journal of the human environment, 36(8), 639–649.

¹⁰ Shrivastava, P., Smith, M. S., O’Brien, K., & Zsolnai, L. (2020). Transforming sustainability science to generate positive social and environmental change globally. One Earth, 2(4), 329–340.

¹¹ Sarewitz, D. (2016). Saving science. The New Atlantis, 49(37), 4–40.

¹² Funtowicz, S. O., & Ravetz, J. R. (1993). Science for the post-normal age. Futures, 25(7), 739–755.

¹³ Ravetz, J. (2006). The no-nonsense guide to science. New Internationalist.

Kiemelt kép: canva