A természet erőit nem legyőznünk kell, hanem hasznosan élnünk velük – vallja Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány stratégiai igazgatójával Kínában tett látogatása kapcsán a Dujiangyanban lévő vízmű több évezrede működő rendszeréről beszélgettünk.
Az ipari forradalom óta a technika vívmányainak is „köszönhetően” jelentősen átalakult az emberiség hozzáállása a természethez. Környezetvédelmi szakemberként mindezt hogyan látja?
Való igaz. Sajnos sok időre volt szükségünk ahhoz, hogy megértsük: nem függetleníthetjük magunkat a természettől, s nem is uralhatjuk teljes egészében. A természet erőit nem legyőzni kell, hanem hasznosan felhasználni. Ezt a józan gondolkodást már 2300 évvel ezelőtt helyesen és hatékonyan alkalmazták Kínában.
Fotó: Canva
A több mint 2000 évvel ezelőtt épült vízgazdálkodási létesítmények közül az egész világon csupán egyetlen maradt ránk, amely máig ellátja funkcióját. Ez a kínai Dujiangyanban működő vízmű. Mitől vált kuriózummá ez a módszer?
Ez egy ősi öntözőrendszer, amely a Csengtu-síkság nyugati részén, a Szecsuani-medence és a Csinghaj–Tibet-fennsík találkozásánál, a Jangce egyik mellékfolyóján, a Min folyón található. Valóban egy ökológiai mérnöki bravúr, amelyet eredetileg Kr. e. 256 körül építettek, majd a Tang-, Song-, Yuan- és Ming-dinasztiák idején módosítottak és kibővítettek. Ebben a térségben a víz természetes topográfiai és hidrológiai jellemzőit használják öntözésre, az üledék elvezetésére, az árvízvédelemre, valamint az áramlásszabályozásból fakadó problémák megoldására, duzzasztógátak használata nélkül. Évezredekkel ezelőtt a rendszernek átfogó előnyei voltak az árvízvédelem, az öntözés, a vízszállítás és az általános vízfogyasztás terén is. Napjainkban pedig 668.700 hektár termőföld öntözésére használják.
Kezdetekkor milyen természeti veszélyek indokolták az öntözőrendszer létrehozását?
Két egymással szemben álló problémára kellett megoldást találniuk az ókor embereinek. Egyrészről, ha a Tibeti-tóról megindult folyók hirtelen nagy mennyiségű vizet hoztak le az esőzések miatt, akkor ez a Min folyó körzetében mindent elárasztott. Másrészről, a csak néhány tucat kilométerre fekvő Szecsuani-síkság – ami egyébként mezőgazdaságra kiválóan alkalmasnak tűnő hely – az aszály következtében gyakran teljesen kiszáradt. Az akkori Shu-királyság kiemelkedő vízgazdálkodási szakértője, Li Bin a két problémát együtt mérlegelte, és a természet erejére hagyatkozva kitalálta, hogy miként semlegesítheti a két ellenpontot: az árvizet és az aszályt. Felismerte, hogy a folyó ellen semmi értelme harcolni, és nem szükséges egy olyan gátat építeni, amely megemeli a folyó vízszintjét 10, 20 vagy akár 50 méterrel, mint ahogyan ezt a későbbi nemzedékek tették. Li Bin megtalálta a folyóban azt a helyet, ahol egy mellékcsatornát kiásva el tudta vezetni a vizet arra a vidékre, amely öntözésre szorult. A mellékcsatorna vízszintjét pedig úgy állította be, hogy ha a Min folyóban az ár szintje elérte a kritikus magasságot, akkor a víz automatikusan elkezdett folyni a mesterségesen kiásott csatorna irányába. Ezzel tehát megszűnt az áradás veszélye az eredeti meder közelében, egyben megoldódott a vízellátás is a mezőgazdaságra alkalmas területen. Mindezeken túl egy irányított csatornaútvonalat is kialakított, amelyen olyan szakaszok jöttek létre, amelyek fel tudták gyorsítani a folyó hordalékának a mozgását. Ez azért bizonyult hasznosnak, mert így nem volt szükség arra, hogy a csatorna medrét gyakran kotorják.
Valóban zseniális megoldás, ami 2300 év után is kiválóan működik. Az évszázadok során miben változott a rendszer?
Az alapkoncepció változatlanul megmaradt, csak némi módosítás történt. A víz áramlása közben kialakuló örvényekkel kapcsolatban történtek intézkedések, amelyeknek köszönhetően nem kell évenként kiemelni a hordalékot, elegendő évtizedenként egyszer megtisztítani a medret. Nincs gátszakadás és kiszáradt terület sem, mert a víz automatikusan öntözi a mezőgazdasági területeket annak megfelelően, hogy mennyi csapadék érkezik a térségbe. Így a korábban meglehetősen veszélyeztetettnek számító Szecsuáni-síkságon virágozni kezdett a mezőgazdaság. Később itt kezdtek selyemgyártásba, és megindult a selyemfeldolgozás is. Kínában aztán hosszú ideig ez a térség számított a leggazdagabb területnek.
Fantasztikus, hogy milyen – több évezreden át fennmaradó – csodák születhetnek akkor, ha nem legyőzni akarjuk a természetet, hanem az erejét felhasználni jó célokra!
Pontosan! Ez a cselekvő gondolkodás az előrevivő, s ennek a vízmű több mint két évezredes sikeres működése a legékesebb bizonyítéka. A természet részei vagyunk és a működésünkben visszahatunk rá. Hatást gyakorlunk a természetre és a természeti tőke szolgáltatásait használjuk. Ez akkor is így van, hogyha megpróbáljuk gondolatban függetleníteni magunkat a természettől és akkor is ha tudatosan használjuk. Számomra gondolatban ide kapcsolódik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál is, amely éppen zajlik Veszprémben. Ennek az eseménynek hasonló az üzenete. A közönség számos olyan filmet és fotót tekinthet majd meg az elkövetkező napokban, amelyek szintén azt közvetítik, amiről eddig beszélgettünk: hogy miként kapcsolódhatunk a minket körülvevő világ értékeihez. A természet ugyanis befektetést igényel: ha leigázni akarjuk, akkor először elszegényedik aztán visszaüt, de ha okosan használjuk a szolgáltatásait, akkor megvan az esélyünk arra, hogy nemcsak az emberi szükségletet, hanem a természet reprodukciós igényeket is ki tudjuk elégíteni.
Kapcsolódó bejegyzések
A bolygónkon minden mindennel összefügg – erről szólnak a Planet Lens fesztivál alkotásai
A fesztiválra 45 országból érkeztek pályázatok, 176 film és 1331 fotó közül választhatta ki a zsűri a versenyműveket.
Nemrégiben személyesen is látogatást tett Kínában. Milyen apropóból érkezett az ázsiai országba?
Már többször megadatott számomra, hogy a hagyományos vízgazdálkodás értelméről hallgathattam a hidrológus végzettségű japán császár előadásait. Legutóbbi látogatásom alkalmával pedig mindezt személyesen is láthattam, ami különösen nagy élmény volt számomra. Kínába egy meghívásnak eleget téve utaztam, a Digital Earth nemzetközi szervezet 14. szimpóziumának elnöklésére kértek fel Chongqingban.
Kapcsolódó bejegyzések
A fődíjas kép teljes mértékben megismételhetetlen – Podcast
A természetfotózás segíthet a változásban: de miképp? A Planet Lens Filmfesztivál egyik zsűritagja, Imre Tamás megosztotta velünk a gondolatait.
Mi volt a szimpózium fő témája?
A konferencia központi kérdésköre a 2015-ös fenntarthatósági megállapodás volt, amely előzetesen nagy fordulatot ígért. Mára viszont tisztán látszik, hogy a folyamat korántsem halad olyan gyorsan és sikeresen, mint amire szükség lett volna a megállapodás teljesítéséhez. Néhány más hasonló szervezet, mint amilyen a Digital Earth is, arra kereste a választ, hogy a műholdas technológiákkal, távérzékeléssel és az ilyen módon szerzett adatok feldolgozásával hogyan lehet segíteni egy olyan döntés előkészítését, melynek eredményeként ez a fenntarthatósági fordulat gyorsabban bekövetkezhet. Természetesen ez a módszer sem tud minden fenntarthatósági kihívásra megoldást kínálni, de segítheti a természeti erőforrások állapotának felmérését, és a változások nyomon követésére is kiválóan alkalmas. Erről szólt ez a szimpózium, amelynek az elnöki tisztségét elvállaltam, s amely reményeim szerint előremutató tárgyalásokat eredményezett. A szabadidőmben pedig alkalmam nyílt bejárni a beszélgetésünk során említett Min folyón azokat a természeti különlegességeket, amelyeket – amellett, hogy ma megcsodáljuk őket – meg kell őriznünk a jövő nemzedékeinek a számára is.
Fotók: Kőrösi Csaba archívuma, Canva
