Hőstressz alatt a szarvasmarhák – Hogyan védhetők meg a legeltetett állatok?

Hőstressz alatt a szarvasmarhák – Hogyan védhetők meg a legeltetett állatok?
Hőstressz alatt a szarvasmarhák – Hogyan védhetők meg a legeltetett állatok?

A nyári aszály a növénytermesztők mellett az állatartókat is komoly kihívások elé állítja, a legelők sok helyen már most az egyébként augusztusra jellemző kisülések jeleit mutatják. A hőstressz a hazai legeltetett húsmarhatartásban is egyre súlyosbodó problémává válik. A gyakoribb és intenzívebbé váló hőségperiódusok hatással vannak a legeltetett állatok jóllétére, egészségi állapotára és szaporodásbiológiai mutatóira, ami jelentős gazdasági veszteséget okozhat az állattartóknak. A digitális technológiák lehetőséget adnak a hőstressz korai felismerésére a legeltetésre jellemző körülmények között is, ami elősegíti a felkészülést és a célzott beavatkozásokat. Mindez kulcsfontosságú a hőstressz negatív hatásainak mérséklésében. A bevált, jó gyakorlatok segítségével a már régóta extrém időjárású, hústermelő országok világszerte könnyebben megküzdenek a problémával, de hazánkban is folynak kutatások a hőstressz állatokra gyakorolt hatásának mérséklésével kapcsolatban. 

A klímaváltozás hatására Magyarországon is évről évre emelkedik a hőségnapok (Tmax ≥30°C), valamit a trópusi éjszakák (Tmin ≥20°C) száma (HungaroMet, Hőségindexek). Ez azért kritikus, mert ezekben az időszakokban az állatok a természetes hűtőmechanizmusaik (párologtatás, izzadás, lihegés, súlyos esetekben nyálzás) révén az éjszakai órákban sem tudják megfelelően visszahűteni a testüket, így nagyobb hőstresszkockázatnak vannak kitéve. Amíg számos tanulmány foglalkozik a tejelőszarvasmarha-állományokat érintő hőstressz kezelésével, addig a legeltetett húsmarha tartásában ez a kérdés eddig jóval kevesebb figyelmet kapott. Kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy a nyári tartós meleg hogyan befolyásolja a legelő állatok életét, jóllétét és teljesítményét. Ennek oka részben az, hogy a legelőkön a hőstressz negatív hatásai nehezebben mérhetők, és hosszabb távon jelentkeznek, mint az istállózott tejelő állományoknál, így kevésbé kézzelfogható a gazdasági veszteség. Pedig a hőség okozta stressz különösen kritikus lehet azokban az állományokban, ahol nem áll rendelkezésre árnyékoló növényzet a legelőn, és az állatok ki vannak téve a napsugárzás direkt hatásának. 

A húsmarhák optimális hőmérsékleti zónája -5 °C és +25 °C között van. E fölötti hőmérséklet esetén beindulnak azok a kompenzáló mechanizmusok, melyek segítségével az állat megpróbálja fenntartani a szervezetének belső egyensúlyát, többek között az állandó testhőmérsékletét (38–39 °C). Hőség idején az állatokra jellemző, hogy árnyékot keresnek, sok időt töltenek állva, hogy testük minél nagyobb felületén tudjanak párologtatni, és a légmozgás segítse a hő leadását. Ilyenkor megnő a vízfogyasztásuk, és jelentősen csökken az étvágyuk, aminek következtében negatív energiamérleg alakulhat ki, megbomlik az elektrolit- és a sav-bázis-egyensúly. Szélsőséges esetekben az állat elhullása is bekövetkezhet. Pedig a fiziológiai stabilitás alapvető az állat egészsége és jólléte szempontjából. 

Az egyedek hőtűrő képessége között jelentős eltérések lehetnek, de emellett számos tényező befolyásolja a hőség elviselését, mint pl. a bőr és a szőrzet színe. A világosabb színű, gyérebb szőrzetű fajták hőtoleránsabbak, mint sötét szőrű fajtársaik (pl. black angus). Az állat kora, ivara, testkondíciója és egészségi állapota szintén hatással van a hőtűrő képességre.  

A szőrzet színe is számít.
Kép: canva

Hogyan befolyásolja a hőség és a vele járó stressz az állatok egészségét? 

A tejelő állományokban nagyon hamar számszerűsíthető a hőstressz negatív hatása a tejtermelés csökkenésén keresztül. A húsmarhák esetében a negatív hatás hosszabb távon érvényesül. Az étvágytalanság következtében kialakuló negatív energiamérleg rontja a súlygyarapodást, a tehenek esetében további összetett hatásként jelentkezik a szaporodásbiológiai mutatók romlása. A hő hatására kialakuló stressz negatívan befolyásolja a szaporodáshoz köthető hormonok szintézisét (GnRH, FSH, LH), melyek döntő szerepet játszanak a tüszőérés folyamatában. Károsodhat a petesejtek fejlődése, csökkentve a termékenyülés esélyét. Ebben az időben jellemzőek a cikluszavarok és a csendes ivarzások, valamint a megváltozott hormonális hatások és a méh belső környezetében történő változások miatt megnő a korai embrióelhalások aránya.  
A termékenyítésre használt bikáknál is felborul a hormonális egyensúly, megfigyelhető az aktivitás és a libidó csökkenése, zavart szenved a spermiumok termelésének és érésének folyamata, romlik a sperma minősége. A fentiek tükrében nem meglepő, hogy mind a természetes fedeztetés, mind pedig a mesterséges termékenyítés hatékonysága nagymértékben csökken. 

Hazai hőstresszkutatások legeltetett szarvasmarháknál 

A hőstressz mértékének becslésére a gyakorlatban széles körben elterjedt a hőmérséklet-páratartalom index, azaz THI (Temperature-Humidity Index). Értéke minél inkább közelít a 100-hoz, annál kifejezettebb a hőstressz hatása. A szakirodalmi adatok alapján a húsmarhák esetében 75 fölötti indexértékeknél figyelték meg a tünetek jelentkezését. Hazai terepen az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) állattenyésztési csoportja végez szenzoros vizsgálatokat az állatokra rögzített nyaki transzponderek és az ezekhez kapcsolt szoftver segítségével. 

A hazai megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy a hőstressz tünetei a megszokottnál jóval alacsonyabb THI-értékek mellett is jelentkeznek az állatoknál. Összevetettük a helyi meteorológiai adatok alapján számított THI-értékeket a lihegő állatok arányával, és a két adat nem mindig mutatott hasonlóságot. Ebből arra lehet következtetni, hogy a relatív páratartalom és a hőmérséklet mellett, ami a THI-számítás alapja, a stressz kialakulását további környezeti tényezők, így a napsugárzás erőssége, a légmozgás és a felhőzöttség mértéke is befolyásolják” – mondta el a tapasztalatokat dr. Márton Aliz, az ÖMKi állattenyésztési csoportjának vezetője.

Az árnyék sokat számít.
Kép: canva

Azokban a marhahústermelő országokban, ahol a klíma meleg, vagy az év bizonyos időszakában extrém hőséggel lehet számolni (pl. Ausztráliában, Brazíliában, az Egyesült Államok déli részén stb.), komplexebb indexekkel igyekeznek felmérni a hőstressz mértékét. Ilyen az ún. hőterhelési index (HLI, Heat Load Index), amely egy adott időpontban a napsugárzás, a szélsebesség, az állatok színe, a hővisszaverő képesség és a talajfelszín-hőmérséklet figyelembevételével számol, ezért sokkal pontosabb becslést ad. A tartós hőterhelés mérésére az ún. AHLU-t (Accumulated Heat Load Units), vagyis az akkumulált hőterhelési egységet alkalmazzák, amely azt mutatja meg, hogy egy adott időszakban milyen mértékű és mennyi ideig tartó hőterhelés érte az állatot, ami objektív mérőszámnak tekinthető a hőstressz intenzitását és időtartamát illetően.  

„A klímaváltozás hatására ma már hazai körülmények között is számolnunk kell a hő okozta tartós stresszhatással a legelőkön. A kezünkben van a lehetőség, hogy előrelátóan gondolkodva lépéseket tegyünk állataink egészségi állapotának, jóllétének fokozására az őket érő stresszhatások csökkentésén keresztül, ami egyben a versenyképes gazdálkodás alapja. A hőstressz hatásainak mérséklésében kulcsfontosságú a felkészülés és a célzott beavatkozás, a digitális technológiák pedig lehetőséget adnak a hőstressz korai felismerésére és az azonnali beavatkozásra” – hangsúlyozta dr. Márton Aliz.

„Az ÖMKi jelenleg is zajló állattenyésztési kutatásai során hazai, gyakorlati körülmények között, húsmarhatartó gazdaságokban vizsgáljuk a digitális technológiák használatában rejlő lehetőségeket, hőstresszvizsgálatokra kiterjesztve. Mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szabadtartás esetén a THI-index nem jelzi elég pontosan az állatokat érő hőstressz mértékét, vizsgáljuk, melyek a szükséges környezeti paraméterek, amelyeket még figyelembe kell venni itthon ahhoz, hogy valóban meg lehessen becsülni az állatokat érő stresszt, és hogyan tudjuk ezt előre jelezni a gazdák számára a helyi meteorológia adatok alapján” – tette hozzá a szakember.

Kiemelt kép: canva

Forrás: ÖMKi

search icon