



Kisebb és nagyobb léptékű öntözésfejlesztési források nyílnak meg szeptember elején a gazdálkodók számára – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasváriban.
Hubai Imre emlékeztetett arra, hogy mintegy 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre a vízügyi ágazat számára az aszályvédelmi akcióterv végrehajtására. Ez az összeg idén augusztus végéig mindenképpen fedezetet nyújt olyan azonnal elvégezhető feladatokra, mint a csatornák kotrása, a tározóterek rendbetétele, a holtágak feltöltése vagy a szivattyúzási munkálatok. Ebben a munkában több mint ezer ember vesz részt, az ő munkájuk szükséges a védművek és a műtárgyak karbantartásához, a szivattyúk üzemeltetéséhez, valamint a napi karbantartásokon felüli többletmunkák elvégzéséhez.
Hubai Imre kitért arra, hogy Nagy István agrárminiszter javaslatára az idén is térítésmentes lesz az öntözővíz. Ezzel a gazdálkodók közel 12 milliárd forintnyi fedezetet kaptak ahhoz, hogy a vízügyi ágazat térítésmentesen tudja számukra biztosítani az öntözővizet ebben az évben is. Ennek köszönhetően több mint 1300 öntözési tevékenységet folytató vízhasználó kap térítésmentes öntözővizet. A szántóföldi öntözés mellett például a rizstermesztés és a halastavak üzemeltetéséhez szükséges vízkészlet ingyenesen jut a gazdálkodókhoz.
Az államtitkár a Keleti-főcsatorna rekonstrukciójával kapcsolatban elmondta, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz forrásának köszönhetően nemcsak a vízkivételi műtárgyak és a tiszalöki duzzasztómű, hanem maga a főcsatorna is mintegy 40 kilométeren, egészen Balmazújvárosig megújulhat. A meder állapotának helyreállításával a térségi vízügyi igazgatóság a csatorna víztározó és vízleadó képességének növelését segíti, hiszen jelenleg a főcsatornának csak mintegy 24 százalékát tudják erre a célra hasznosítani.
Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tájékoztatón fontos kérdésnek nevezte a főcsatorna megújítását, hangsúlyozva: nagy kihívás a helyi gazdálkodók számára is a vízpótlás hosszú távú biztosítása és ezzel együtt az aszály megelőzése.
Fotó: Canva